38 találat a(z) jármű cimkére
Forgalomból kivont jármű áfa-visszaigénylésének időpontja Kérdés
Román kisteherautók akadtak fenn a pénzügyőri ellenőrzésen Cikk
Nem a testtömegindexükkel akadt gondja azoknak a sofőröknek, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szakaszon állítottak meg, olvasható a NAV honlapján.
Nem léphetik át orosz rendszámú járművek a balti országok határait Cikk
Észtország, Lettország és Litvánia szerdán megtiltotta, hogy az Oroszországban regisztrált járművek átlépjék a határt – közölte szerdán közleményben az észt kormány.
Reklám tevékenység Kérdés
Szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én Cikk
Uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én, kedden – tudatta a Miniszterelnökség közleményben az MTI-vel vasárnap.
TIM: a megállított járművek tizede nem tett eleget minden követelménynek Cikk
Négy nagyvárosban összesen 867 gépkocsi állapotát mérték fel a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióban 2022. szeptember 19-e és 23-a között. Az Európai Mobilitási Hét kísérőprogramján a szakemberek 94 jármű esetében állapítottak meg hiányosságot, közülük 27 erősen szennyezőt kell két hónapon belül időszakos műszaki vizsgálatra vinni – ismertette pénteki közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Munkagép bérbeadásának számlázása közösségi országba Kérdés
Kiskereskedelmi adó Kérdés
Közel 4 év alatt közel 4 millió forintnyi visszaélés céges benzinkártyával Cikk
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfi ellen, aki közel négy év alatt több mint 3,7 millió forint értékben tankolt a saját céljaira a céges benzinkártyával – tette közzé a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
Saját tőke negatív Kérdés
Szabályszegésen kaptak majdnem minden tizedik megállított járművet Cikk
Több mint másfélezer megállítottból 141 személy- és áruszállító járművet ért szabályszegésen április eleji országos akciójában a közlekedési hatóság. Kilenc teherautó műszaki hiányosságok, közlekedésbiztonsági kockázatok miatt nem folytathatta útját, négynek a forgalmi engedélyét is érvénytelenítették.
Ingyenesen kapott tárgyi eszköz Kérdés
Autóhasználat költségeinek adómentes megtérítése. Kiküldetési rendelvény Cikk
Bármely tevékenységről is legyen szó, adózási szempontból az adózók többsége számára fontos tényező a járműhasználat költségeinek elszámolhatósága, megtérítése. Cikkünk a kiküldetési rendelvény alapján történő költségtérítésre vonatkozó tudnivalókat foglalja össze, különös tekintettel a saját tulajdonú személygépkocsival teljesített hivatali, üzleti utakra.
3000 forintos napidij Kérdés
Tisztelt Juhász Úr! Nagyon köszönöm kimeritő válaszát, melynek utolsó bekezdése alapján: "Ha nem rendelkezik egyetlen 3,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű teherjárművel sem, akkor nem lesznek a járművei engedélykötelesek, ebben az esetben nem alkalmazhatja ezt az adómentes napidíj átalányt." Olvasatomban: amennyiben a vállalkozás rendelkezik ugyan 1 db engedélyköteles járművel, de annak nincs meg a szükséges hatósági engedélye, akkor is alkalmazhatja a szóbanforgó napidíjat? Szíveskedjen véleményemet megerősíteni, avagy megcáfolni! Köszönöm válaszát!
Ezek a cégek vezetik az autóeladási listát Cikk
A Volkswagen-csoport tavaly megőrizte első helyét a járműeladásban, a második helyre a japán Toyota jött fel az egy évvel korábbi harmadikról.