Orbán Viktor a parlamentben ismertette a napokban kidolgozott gazdasági akciótervet. A meghirdetett új gazdasági rendszer az első ütemben 29 intézkedésre épül.
»
A pénzügypolitika három fő feladata az államadósság szintjének csökkentése, a fenntartható államháztartási deficitcél elérése és az euró bevezetése - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterjelölt a kinevezését megelőző meghallgatáson az Országgyűlés költségvetési bizottságában kedden.
»
A Fidesz a jelenlegi 52-ből 12-16 adónemet törölne el, vonna össze; a három éves adócsökkentési program július 1-jén indulna.
»
Kapcsolódó anyagok:
Mindenképpen felülvizsgálja a Fidesz a cafeteria jelenlegi adózási rendszerét - közölte Varga Mihály csütörtökön Budapesten, emlékeztetve arra, hogy szakértők a szuperbruttósítással kapcsolatban is ezt javasolták.
»
Adóforradalomról, egyszerű adóbevallásról és az adóreform menetéről beszélt Orbán Viktor.
»
Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke szerint az új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat, a vállalkozók e terhei a ciklus végére, a munkavállalóké pedig az azt követő két évben mérséklődhetnek.
»
A kormányra kerülése esetére adócsökkentést ígérő Fidesz következetesen arra hivatkozik, hogy az adószabályok megváltoztatásának ütemezése, a csökkentés mértéke attól függ, mivel szembesülnek az átadás-átvételkor. A párt vezetőinek legfrissebb nyilatkozatai alapján az várható, hogy az adórendszer egészét érintő változás csak jövőre lesz, de egyes adótételek már idén módosulhatnak; a Fidesz egyszerűsítené az adórendszert és figyelembe venné a családi szempontokat.
»
Kapcsolódó anyagok:
A Fidesz kormányalakítása esetén felelevenítené azt a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt, amelyre az ezredfordulón tett már elvi kísérletet, ez adná az induló nyugdíj összegét, rendszerszinten pedig az éves nyugdíj-kifizetések megegyeznének a járulékbefizetésekkel - olvasható a Figyelő című gazdasági lap csütörtöki számában.
»
Kapcsolódó anyagok:
Tizennégy milliárd forinttal többet fizetett ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) 2009 első fél évében az egészségügyi intézményeknek, szolgáltatóknak, mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte az Egészségügyi Minisztérium. A szaktárca arra reagált, hogy előzőleg lemondásra szólította fel az egészségügyi minisztert a Fidesz, Pesti Imre, a párt szakpolitikusa ezt azzal indokolta, hogy az új finanszírozási rendszerrel a kormány összesen 60-70 milliárd forintnyi forrást akar kivonni az egészségügyből.
»
Kapcsolódó anyagok:
Név szerinti szavazást kezdeményez a Fidesz hétfőn az Országgyűlésben a 13. havi nyugdíj elvételéről - jelentette be Soltész Miklós, a Fidesz és a KDNP népjóléti kabinetvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
»
Kapcsolódó anyagok: