9 találat a(z) e-nyugta cimkére

Kopogtat az e-nyugta: vége lehet a papíralapú pénztárgépes bizonylatoknak Cikk

Évek óta napirenden van a jelenlegi kasszarendszer átalakításának terve, a nemrég elfogadott adócsomagban pedig már konkrét jogszabályokat is megfogalmaztak. Az új e-pénztárgép rendszer használatával elektronikus formában is lehet majd nyugtát adni, amelyhez a fogyasztók egy alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá, olvasható a Deloitte sajtóközleményében.

Jön az e-nyugta, érdemes elkezdeni a felkészülést Cikk

Évek óta napirenden van a jelenlegi kasszarendszer átalakításának terve, a nemrég elfogadott adócsomagban pedig már konkrét jogszabályokat is megfogalmaztak. Az új e-pénztárgép rendszer használatával elektronikus formában is lehet majd nyugtát adni, amelyhez a fogyasztók egy alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá – olvasható a Deloitte tájékoztatójában.

e-nyugta Kérdés

E-nyugta Kérdés

Megszavazta a parlament az adótörvény-módosításokat Cikk

Elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége az egyes adótörvények módosításáról szóló T/5893 számú, valamint a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról szóló T/5877 számú törvényjavaslatokat.

Áfaváltozások az adócsomagban 2. Napilapok áfakulcsa, e-nyugta, áfa-visszatérítés külföldi adóalany ingatlanszerzésekor Cikk

A cikksorozat első része a jogutódlás eseteinek kiegészítésével, illetve az EPR-rendszer áfa implementálásával foglalkozott. Ezen cikkben a fentieken túli változásokat ismertetjük.

Az adózás rendjéről, továbbá az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény változásai Cikk

A T/4243-as törvényjavaslatot az Országgyűlés elfogadta. Jelen cikkben az elfogadott törvényjavaslat adózás rendjét és az adóigazgatási rendtartás érintő változásokat vizsgáljuk meg – immár végleges jelleggel, olyan sorrendben, amilyenben a törvényjavaslat taglalja.

Közzétették a NAV e-nyugta-koncepcióját Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján az e-nyugta koncepciójának fő elemeit.

Magánszemélynek e-nyugta adható-e? Kérdés

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Térítésmentes átadás civil szervezet

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink