6 találat a(z) adómódosító cimkére

Adómódosításokról tárgyalt a kormány Cikk

A kormány mai ülésén tárgyalt az adótörvények módosításáról is.

Új adómódosító: nem kell szochót fizetniük a gyet mellett dolgozóknak Cikk

Alig érthető törvénymódosítási javaslatokat tartalmaz a 2013. március 1-jén aT/10238. számon benyújtott, az adó és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi együttműködés egyes szabályairól szóló törvénymódosítási csomag. A javaslat és indoklása szerint 2013. július 1-jétől a gyermeknevelési támogatás mellett személyesen folytatott egyéni vagy társas vállalkozói tevékenység esetén az ellátásban részesülők mentesülnek a szociális hozzájárulási adó, valamint az egyéni járulékok megfizetése alól.

Újabb korrekciók az szja-ban - szigorítás is lesz Cikk

Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló T/8750. számú törvényjavaslathoz a költségvetési bizottság által benyújtott módosítások tovább formálják a magánszemély javára kötött biztosítások díjának adókötelezettségét. Az egyik módosító a tartós befektetésre vonatkozó szabályokat is szigorítja. A javaslatokról sürgősségi eljárásban november 12-én szavazott az Országgyűlés.

Megszavazták az adómódosítókat Cikk

A kormánypárti képviselők hétfőn a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatba emelték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter októberben bejelentett, összesen 764 milliárd forintos költségvetési kiigazító intézkedéseit.

Adómódosítók: ezeken a pontokon lépett vissza a kormány Cikk

A helyi iparűzési adónál a kisebb adózók tehermentesítésére a levonhatóság korlátozása sávosan történik majd, így 500 millió forint nettó árbevételig a bevétel teljes egészében levonható lesz., míg az eredeti tervek szerint az árbevétel 80 százalékáig lehetett volna elszámolni az eladott áruk beszerzési értékét. A cafetéria esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás 14 százalékra emelkedik 27 százalék helyett. A pénztárgépek NAV-hoz való bekötésénél is módosította eredeti elképzeléseit a kormány.

Matolcsy adómódosítói: eltörlik a nyugdíjjárulék-plafont és emelik a cafetériát Cikk

Költségvetési bizottsági módosító indítványként kerülnek a parlament elé az államháztartási egyenleget javító, a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett intézkedések: a korábbi jelzéseknek megfelelően jövőre is marad a bankadó, eltörlik a nyugdíjjárulék plafont, viszont a cafeteria esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás 14 százalékra emelkedik 27 százalék helyett.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink