38 találat a(z) Magyar Államkincstár cimkére

Nyugdíjak utalása 2024-ben Cikk

Az idén is 12-e a nyugdíjak banki jóváírásának napja, ami akkor lesz korábbi nap, ha 12-e a hét végére, illetve ünnepnapra esik. Decemberben pedig már 3-án érkeznek a nyugdíjak – derül ki a Magyar Államkincstár honlapjáról. Ha az ellátás postai úton fizetik, annak kézbesítése a Magyar Posta Zrt. által előzetesen biztosított úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárban meghatározott napon történik.

Újra igényelhető lesz a bölcsődei elhelyezést segítő támogatás Cikk

Hamarosan újra igényelhető lesz a kisgyerekek bölcsődei elhelyezését segítő támogatás – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Megkezdi a MÁK a visszatérítések kifizetését a termelőknek Cikk

2023. október 6-án a Magyar Államkincstár (MÁK) megkezdi a korábban az uniós szintű krízistartalék feltöltése céljából elvont, de ott fel nem használt 7,4 milliárd forintnyi összeg visszatérítését több mint 70 ezer termelő részére – közölte szerdán az MTI-vel az Agrárminisztérium (AM).

A Magyar Államkincstár közel 15 milliárd forintból fejlesztette rendszereit Cikk

Új informatikai rendszereket épített ki, illetve egyszerűsítette ügyvitelét a Magyar Államkincstár a júniusban zárult fejlesztése során, amelyet 14,7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósított meg – közölte a MÁK hétfői közleményében, tájékoztatott az MTI.

Március 31-éig igényelhető a bölcsődei támogatás Cikk

Továbbra is igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál a kisgyermeket nevelő szülők munkába történő visszatérésének támogatására az ország egész területéről. A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése. A támogatás a 3 év alatti gyermekek nem önkormányzati fenntartású bölcsődében (például családi bölcsődében, munkahelyi bölcsődében, bölcsődében, mini bölcsődében) való elhelyezésének, valamint a napközbeni gyermekfelügyelet személyi térítési díjára vehető igénybe – olvasható az államkincstár közleményében.

NAK: elkezdődött az egységes kérelmek adategyeztetése Cikk

A Magyar Államkincstár (MÁK) 2022. október 20-án megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai által beadott kérelmeknél idén is alacsonyabb volt az adategyeztetésben érintett kérelmek aránya, mint az egyénileg benyújtott kérelmeknél – tette közzé honlapján a NAK.

Megkezdte a kárenyhítési hozzájárulásokról szóló határozatok kiküldését a Magyar Államkincstár Cikk

A kárenyhítési hozzájárulás-fizetési kötelezettség összegéről a Magyar Államkincstár (MÁK) július első hetében megkezdte a határozatok kiküldését a kockázatközösségi tagságra kötelezett, illetve a kockázatkezelési tagságot önkéntesen választó mezőgazdasági termelők részére – olvasható a MÁK honlapján.

15 napos határidővel szükséges nyilatkozatot tenni a 2015-ös fiatal gazda pályázathoz Cikk

A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatásnál nyilatkozatokat szükséges benyújtani az 5. évre tett vállalásokra vonatkozóan a felszólító végzés kézhezvételétől számított 15 napon belül – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.

Dohányágazat: átmeneti támogatásról szóló tájékoztatás jelent meg Cikk

Idén nem a szokásos módon és jogcímeken zajlott a támogatás igénylése, így probléma esetén figyelni kell a megfelelő felületen történő bejelentésre is. Cikkünkben a Magyar Államkincstár által közzétett tájékoztató tartalmát ismertetjük.

Mezőgazdasági termelők figyelem: közelgő határidők! Cikk

Fontos információ a gazdálkodók részére, hogy a Magyar Államkincstár (Kincstár) 2022. július 31-éig határozatban értesíti a Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszerben (MKR) tag mezőgazdasági termelőt a kárenyhítési hozzájárulás-fizetési kötelezettségének összegéről. Felhívják a termelők figyelmét, hogy amennyiben valamilyen oknál fogva a termelő nem kapja meg határidőben ezen határozatot, érdeklődjön a Kincstárnál. Az idei egységes kérelemben bejelentett területméretek és termesztett növénykultúrák figyelembevételével megállapított kárenyhítési hozzájárulásnak szeptember 15-éig kell megérkeznie a Kincstár számlájára – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Vigyázat, csalók! – Visszaélés a Magyar Államkincstár nevében Cikk

Az elmúlt időszakban tapasztalt visszaélési kísérletekre való tekintettel a Magyar Államkincstár (Kincstár) ezúton hívja fel leendő és jelenlegi ügyfelei figyelmét, hogy a Kincstár nevében ismeretlen személyek adategyeztetési feladatok elvégzésére hivatkozva átutalási tranzakciók végrehajtását próbálják kezdeményezni – tette közzé honlapján a Magyar Államkincstár.

Közeli határidő: egységes kérelmek előzetes ellenőrzése Cikk

Az idei évben is az előző évekhez hasonlóan június elején sor kerül az egységes kérelmek előzetes ellenőrzésére, mely a beadott egységes kérelmek pontosítását, illetve a szankciók elkerülését hivatott segíteni – tette közzé honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Kárenyhítő juttatás megítélése Cikk

A kárenyhítő juttatásokat a Magyar Államkincstár minden év március 31-éig fizeti meg az arra jogosult termelőknek. Kiknek kell, és kiknek nem kell bevételként figyelembe venni a kapott juttatást?

Emelkedett a babakötvény kamata Cikk

A babakötvény kamata 8,1 százalékra emelkedett februártól – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült posztjában csütörtökön.

Itt vannak a 2022-es nyugdíjutalási időpontok Cikk

Kiderült, hogy pontosan mely dátumokon folyósítják majd a 2022-es nyugdíjakat, tájékoztat a Pénzcentrum.hu oldala.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink