446 találat a(z) INFLÁCIÓ cimkére

Európai Bizottság: Elkerüli az EU a recessziót, Magyarországon lesz a legmagasabb az infláció Cikk

Az Európai Bizottság közzétette téli gazdasági előrejelzését. A legutóbbi, őszi prognózishoz képest kedvezőbbek az európai adatok – írja a hvg.hu.

Több mint 25 százalékkal nőttek az árak januárban Cikk

2023. januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,3 százalékkal nőttek – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nemzetközi lapszemle: inflációkövető bérezést követelnek a dolgozók Svájcban Cikk

A nyugat-svájci Vaud kantonban mintegy 3500 fő közszférában dolgozó sztrájkolt csütörtökön, annak érdekében, hogy bérüket a jövőben az inflációhoz kötötten állapítsák meg, és így az lépést tarthasson a megélhetési költségek növekedésével – írja a swissinfo.ch.

Átlagnyugdíj, átlagkereset: kisebb lett a szakadék Cikk

Hosszú idő után most először közeledhetett az idősek és az aktív korúak átlagos jövedelmi szintje, a Bankmonitor becslése szerint tavaly 51 százalékra emelkedett az átlagos nyugellátás és a nettó átlagkereset aránya.

Drasztikus élelmiszerár-emelkedés: folytatja a vizsgálódást a GVH Cikk

Az élelmiszer-infláció gazdasági hátteréről egyeztetett az Agrárközgazdasági Intézet szakembereivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tavaly megkezdett konzultáció-sorozatának keretében – közölte a versenyhivatal.

Drágulnak a mobilszolgáltatások, 14,5 százalékos áremelés várható Cikk

Idén inflációkövető díjemelést hajt végre a Magyar Telekom, a Vodafone és a Yettel is.

Megjelent az MNB 2022. december havi inflációs elemzése Cikk

2022 decemberében az éves összevetésben számított infláció 24,5 százalék volt. A maginfláció 24,8, az indirekt adóktól szűrt maginfláció pedig 24,7 százalékon alakult. 2022-ben az éves átlagos infláció 14,5 százalék, az éves maginfláció 15,6 százalék volt – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által az mnb.hu-n közzétett 2022. december havi elemzésben.

Decemberben 24,5 százalékkal, 2022-ben átlagosan 14,5 százalékkal nőttek az árak Cikk

2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,9 százalékkal nőttek, 2022-ben pedig átlagosan 14,5 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kétszeresére nőtt a kifizetetlen számlák aránya, emelkedett a hitelre történő eladás Cikk

Kifizetetlen maradt a vállalatközi (B2B) számlák 5 százaléka tavaly Magyarországon. Ez 2021-ben alig volt több, mint 2 százalék. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló elemzésében. A magyar vállalatok ezért is pesszimistábbak a régiós átlagnál az idei évvel kapcsolatban. A válaszadók 49 százaléka attól tart, hogy az idén lassabban fizetik ki a számláikat a vevőik, mint tavaly. Ez egy százalékkal meghaladja a közép-európai átlagot. A késedelmes fizetés oka jellemzően a vevők likviditási helyzete. A felmérés 200 magyar vállalat megkérdezésével készült – írja sajtóközleményében az Atradius.

A fele sem tréfa! Csökkent az infláció Venezuelában Cikk

Venezuelában 305 százalékra csökkent az infláció 2022 végére, a 2021. végi 660 százalékról – közölte egy független venezuelai pénzügyi elemzőközpont (OVF) csütörtökön.

Decemberben lassult az infláció Németországban Cikk

Németországban decemberben lassult és az elemzői várakozások alatt alakult az infláció éves szinten a német szövetségi statisztikai hivatal előzetes adatai szerint – közölte az MTI.

Szentkirályi Alexandra: a nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra Cikk

A nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookra kedden feltöltött videójában, közölte az MTI.

Nemzetközi lapszemle: Spanyolországban 6 százalék alatt az infláció Cikk

A spanyol fogyasztói árak a 2022-ben tapasztalt leglassabb ütemben emelkedtek decemberben – köszönhetően a tavalyinál alacsonyabb villamosenergia-áraknak – derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteki gyorsadatából, közölte a Reuters.

Ki kaphat személyi kölcsönt 2023-ban? Lesznek meglepetések! Cikk

2022-ben óriási volt a kereslet a személyi kölcsönök iránt, amiben közrejátszhatott az is, hogy még mindig infláció alatti kamattal lehet hozzájutni ezekhez. Sokan ebből finanszírozták a lakásfelújításukat, hogy azután otthonfelújítási támogatásként visszakapják a költségek akár felét, míg mások autó- vagy ingatlanvásárlásra, esetleg sürgős orvosi beavatkozásra fordították az igényelt összeget. De mire számíthatunk 2023-ban? Tovább emelkednek a kamatok, szigorítanak a bankok a hitelbírálati feltételeken? Ennek jártak utána a Bankmonitor elemzői.

26-27 százalékos a decemberi infláció, jövő év végére lehet egyszámjegyű az MNB alelnöke szerint Cikk

Elindult a globális infláció csökkenése, az infláció túl van a csúcson, Magyarországon jövő év végére lehet ismét egyszámjegyű a fogyasztói árak növekedési üteme – mondta ma Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy online háttérbeszélgetésen.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink