30 találat a(z) építőanyag cimkére

Einstand: szigorította a kormány a vas- és acéltermékek kiviteli szabályait Cikk

Módosította a kormány az építőanyagok kiviteli korlátozására vonatkozó rendeletet. E szerint a vas- és acéltermékek, -hulladékok esetében hosszabb ideig, az általános 10 nap helyett 30 napig gondolkodhat az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, hogy él-e az elővásárlási jogával a magyar állam.

Egy év alatt 8,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene Cikk

2022 júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 4,8, az egyéb építményeké 11,7 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,2 százalékkal alacsonyabb volt a májusinál. A II. negyedévben az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt – 25,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Komoly kihívások várnak a magyar ingatlanpiacra a következő 2-3 évben Cikk

Hosszabb távon ugyan jelentős fejlődés előtt áll a magyar ingatlanpiac, a következő 2-3 évben azonban komoly kihívások várnak az építési és a finanszírozási költségek növekedése miatt – mondta Kiss Gábor, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) alelnöke mai sajtótájékoztatóján.

20-30 százalékkal drágultak az építőanyagok Cikk

A vártnál is nagyobb mértékben drágultak az építőanyagok, az építkezések átlagos anyagköltsége január óta összességében mintegy 20 százalékkal nőtt, de egyes kategóriáknál az áremelkedés hamarosan eléri a 30 százalékot is – írja a Világgazdaság.

Marad a kötelező exportregisztráció a stratégiai jelentőségű építőanyagoknál, építési termékeknél Cikk

Változatlan formában, 2022. május 31-éig továbbra is fennáll a stratégiai jelentőségű építőanyagok és építési termékek exportregisztrációs, illetve a szállítási útvonalaik bejelentési kötelezettsége az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerbe (ekáer) – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mai közleményében Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkár.

Tovább marad hatályban az építőanyagok kivitelét korlátozó rendelet Cikk

A Magyar Közlöny 241. számában megjelent kormányrendelet június 30-áig meghosszabbította az építőanyagok kivitelét korlátozó kormányrendelet hatályát.

10-20 százalékos áremelésre készülnek az építőanyag-gyártók Cikk

Az építőanyag-gyártók költségeit hónapok óta növeli az energia és a fuvarozás drágulása, ráadásul az alap- és nyersanyagpiaci árak az első fél évben tapasztalt magas szinten stabilizálódtak, így a gyártók több terméküknél (épületgépészeti termékek, szálas hőszigetelő anyagok) 10-20 százalékos áremelésre kényszerülnek 2022-ben – közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség.

Építőanyagárak: 20 százalékos drágulás januártól Cikk

Átlagosan 20 százalékkal drágulhatnak januártól az építőanyagok a gyártókat sújtó költségemelkedések miatt, de áruhiány most nem lesz – írja mai számában a Világgazdaság.

Lezárult a Gazdasági Versenyhivatal téglapiaci ágazati vizsgálata Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) július végén indított gyorsított ágazati vizsgálatot a kerámia-falazóelemek hazai piaci folyamatainak feltárása érdekében. A nyilvános társadalmi konzultációt követően a hatóság közzétette honlapján a vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentését.

Fokozottan ellenőrzik az építőanyag-kivitelt a pénzügyőrök Cikk

Az építőanyagár-emelkedés megállításának egyik fontos eszköze lehet a szállítmányok vámhivatali ellenőrzése. A pénzügyőrök augusztusban több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Olcsóbbak lehetnek az építőanyagok Cikk

Átlagosan 10-15 százalékkal olcsóbban juthatnak a legtöbb építési termék előállításához szükséges fához, műanyaghoz és acélhoz az építőanyag-gyártók, ami máris, de legkésőbb néhány hét múlva megmutatkozhat a végtermékek fogyasztói árának csökkenésében is – mondta a Világgazdaságnak Tibor Dávid, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Hazai Építőanyag-gyártó Tagozatának elnöke, aki a Masterplast Nyrt. elnökeként belülről is rálát a piaci folyamatokra.

Építőipari ellenőrzések: a felkeresett kereskedelmi egységek 60 százalékánál találtak jogsértést Cikk

Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket, az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

Egekben az élelmiszerek, az építőanyagok és az üzemanyagok ára Cikk

Idén júliusban átlagosan 4,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,5 százalékkal nőttek.

Visszás dolgokat tapasztalni az építőanyagok piacán Cikk

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.

Építőanyag-drágulás: akár kártérítés is követelhető, hatósági ellenőrzés indul Cikk

Ha bebizonyosodik, hogy az építőanyag-kereskedők kartelleztek a magasabb árak fenntartása érdekében, akkor az érintettek kártérítést követelhetnek – hívja fel a figyelmet elemzésében az Ingatlan.com. A fogyasztóvédelmi hatóság is bekapcsolódik az építőipari alapanyagok piacának drasztikus áremelkedések miatt szükségessé vált, fokozott ellenőrzésébe. A helyszíni ellenőrzések kiterjednek az árfeltüntetési és termékbiztonsági követelmények betartásának számon kérésére is.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink