84 találat a(z) építési engedély cimkére

5 százalékos lakásépítési áfa Kérdés

Tisztelt Adózóna! A médiában is foglalkoztak az 5 százalékos áfa témájával. Ezzel kapcsolatosan szeretnék információt kérni, mert nem tudom, hogy jól értem-e a változást. Egy konkrét építéssel, példával élve: 2019 februárjában építési hatóságnál jóváhagyott tervek alapján, egyszerű bejelentés során, ha az építkezés 2019-es évben befejeződik, akkor alkalmazhatom-e, számlázhatom-e az 5 százalékos áfát (nem a megrendelő, építtető él az áfa-visszatérítéssel)? Bizonytalanságomat az okozza, hogy kamarai szakember rádiós műsorban elhangzott nyilatkozata szerint a 2019. december 31-éig bejelentett építésekre is vonatkozik az 5 százalékos áfa. Várom válaszukat, előre is köszönöm.

Irodakialakítás munkálatainak áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk elvállalta egy újonnan épült irodaházban a bérlő igényeinek megfelelő irodák kialakítását, a bérlő megbízásából. Jól gondolom-e, hogy tekintettel arra, hogy ugyan maga az irodaépület építése építésiengedély-köteles tevékenység volt, de azt nem cégünk végezte, a cégünk által elvégzett kialakítás már nem az, így egyenes áfás számlát kell kiállítanunk az elvégzett munkákról? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Ingatlanátalakítás áfája Kérdés

Egy kft. megvásárolt egy lakóházat és szeretné átalakítani könyvelőirodának, és egy üzlethelyiséget is kialakítana. A földhivatalhoz beadott egy kérelmet a rendeltetés megváltoztatására. A földhivatal építési szakhatóságtól véleményt kért, addig felfüggesztette a változtatás elbírálását. Az építéshatóság csak az átalakítás befejezése után hajlandó kiadni a szakvéleményt. Kérdésem az átalakítás költségeinek az áfatartalmát visszaigényelhetem-e annak ellenére, hogy a földhivatali nyilvántartásban lakóház szerepel? Milyen eljárást kellene tennem, hogy az adóköteles tevékenységem végzéséhez szükséges ingatlan átalakítási költségeinek az áfarészét vissza tudjam igényelni.

Napelemes kiserőmű üzembe helyezése Kérdés

Tényállás: Egy kft. építtetett egy 499 kW kimeneti teljesítményű napelemes kiserőművet. Ezt az erőművet az áramszolgáltató átvette 2018. január végén. A hatóságoktól a mai napig nem kaptuk még meg a kiserőmű használatbavételi engedélyét és a termelői földkábelhálózat létesítésének használatbavételi engedélyét. A napelemes kiserőmű 2018 januárjától termeli az áramot, és havonta számlázzuk is a MAVIR felé a megtermelt áram értékét. Az alábbi kérdéskörben szeretnénk a véleményüket kérni: 1. Üzembe helyezhető-e a napelemes kiserőmű 2018 januárjától, és elszámolható-e az értékcsökkenés úgy, hogy a hivatalos használatba vételi engedély a mai napig nincs meg? 2. Üzembe helyezhető-e a napelemes kiserőmű, hogy a telket telekként aktiválom, és a létesítményt, a termelőberendezést, a napelemes kiserőművet – amivel az áramot termeljük – műszaki berendezésként 15 év hasznos élettartammal (panelek, inverterek élettartama)? Vagy az egészet együtt egyéb építményként szükséges aktiválni? A kiserőmű használatbavételi engedélyén az alábbi szerepel: A létesítmény • az erőmű típusa: fotovoltaikus kiserőmű (kis teljesítményű erőmű) • az erőmű teljesítménye: 499 kW • erőműhöz kapcsolódik: betonházas transzformátorállomás • létesítés helye • építési engedély száma:. A dokumentumban továbbiakban építményként hivatkoznak a kiserőműre. A kiserőmű építése építésiengedély-köteles, de nem építmény. Az építési naplóban napelempark létesítése néven fut a beruházás.

Nyílászáró gyártása és beépítése építésengedély-köteles munkán Kérdés

Tisztelt Szakértő! Építőipari tevékenységgel foglalkozó társaság alvállalkozót vesz igénybe a munkák kivitelezéséhez. A munka építésengedély-köteles, a fordított áfa alá tartozik. A kivitelezési munka részeként az épületbe új nyílászárókat kell beépíteni. Alvállalkozóval vállalkozói szerződés keretében nyílászárók gyártására és beépítésére szerződünk. Ez esetben fordított áfával számláz az alvállalkozó? Válaszukat előre is köszönöm szépen!

Lakásáfa: határidő-hosszabbítást szeretnének a kedvezményes kulcsra az ingatlanfejlesztők Cikk

A kormány új lakásáfa-javaslata egyértelműen kedvezően hat a piacra az ingatlanfejlesztők szerint, kiszámíthatóbbá teszi a beruházásokat, enyhíti a kapacitás- és szakemberhiányt, fékezi a drágulást, de a legnagyobb cégeket tömörítő szervezet, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) fél évvel kitolná az építési engedély alapján biztosított lehetőséget.

Több használatba vett lakás, kevesebb építési engedély Cikk

2018 első három negyedévében 10 218 új lakás épült, 28 százalék-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 26 655 volt, 6,2 százalékkal kevesebb, mint 2017 azonos időszakában, közölte a KSH.

Jó hír az építkezőknek: további haladék az 5 százalékos lakásáfára Cikk

A kormány javaslata alapján 2023. december 31-éig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter közölte, az építőipari szakértők kérésére megfogalmazott módosító javaslatot a héten nyújtják be az Országgyűlésnek a törvényalkotási bizottságon keresztül.

Építésvezetési munka építésiengedély-köteles ingatlannál Kérdés

Tisztelt Szakértő! Építésvezetési munkát számláz egy vállalkozó olyan munkára, mely építésiengedély köteles.Fordított adózás alá tartozik-e? Köszönettel Hné

Fordított áfa Kérdés

Ügyfelünk (nem generálkivitelezés) egyenes áfás szerződést kötött egy magánszeméllyel, az elvégzendő munka építésiengedély-köteles. Alvállalkozót alkalmaz, az alvállalkozó egyenes vagy fordított áfás számla kiállítására jogosult?

Építésiengedély-köteles beruházás, gépészet Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy építésiengedély-köteles beruházáshoz gépészeti automatika került leszámlázásra. Ez elvileg egy önálló egység, ilyen esetben ez fordított áfás? Köszönettel.

Közösségi szolgáltatás Kérdés

Tisztelt Cím! Az alábbiakban kérném segítségüket: Belföldi áfaalany, aki rendelkezik érvényes közösségi adószámmal, belföldön építésiengedély-köteles munka során összeszerelési munkát végez. Ezen adóalany megbízója közösségi adószámmal rendelkező EU tagállami adóalany. Kérdésem, hogy belföldi áfaalany milyen számlát állít ki a közösségi adóalany mint megbízója részére? Az ingatlan Magyarországon található. Ingatlan révén számlázhat-e a belföldi adóalany közösségen belüli szolgáltatást? Válaszukat előre is köszönöm.

Fordított adózás az áfában Kérdés

Tisztelt szakértő! Egy vállalkozás építésiengedély-köteles tárolót épít. Erre garázskapu kerül, ahol a számlában feltüntetett beépítési költség a számla végösszegének mintegy 10 százaléka, a 90 százaléka pedig a garázskapu anyagértéke. Kérdésem, hogy az ilyen arányokat tartalmazó számla végösszegét tekinthetem-e fordított adó alá tartozónak az áfa 142. § alapján? Köszönöm válaszukat. Tisztelettel Irodavezető

Szigorodnak a lakások épületenergetikai szabályai Cikk

A december 31. után benyújtott minden új építési engedély vagy bejelentés, illetve jelentős felújítás esetén már a költség optimalizált energetikai követelményszint lép érvénybe – ismerteti a Népszava a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) Nonprofit Kft.-re hivatkozva.

Számlázás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Építőipari vállalkozás építésiengedély-köteles munkára kapott megbízást alvállalkozóként. A munka elkészült, a különböző ütemekről részszámlák lettek kiállítva, melyek mindegyike fordított áfás. Egy utolsó számla azonban még nem lett kiállítva, és a számlát most állítanánk ki, de a kivitelező már megkérte és meg is kapta a használatbavételi engedélyt. Azt kérdezném, hogy az utolsó számlát még mindig ki lehet-e állítani fordított adózással, vagy fel kell számítanunk az áfát, és egy 27 százalékos áfatartalmú számlát állíthatunk már csak ki? Válaszát előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jövedéki adó őstermelő, egyéni vállalkozó

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink