152 találat a(z) életbiztosítás cimkére

Kockázati biztosítás Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kft. egy vezető alkalmazottjára 2018 decemberében kockázati életbiztosítást kötött. (A többi alkalmazottra nem.) Lejárata 2019. november (évente kell meghosszabbítani). Szerződő: a kft., biztosított: a munkavállaló, kedvezményezett: a munkavállaló által megjelölt magánszemély. Az szja-törvény mely pontja szerint adózik 2018-ban és 2019. évben? Válaszát előre is köszönöm!

Munkavállalónak fizetett életbiztosítás megszünése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. 2017-ben befizette a munkavállaló kockázati életbiztosítását. Ez 2017-ben adómentes, 2018-ban egyéb jövedelemnek minősült. A cég megfizette az erre az évre jutó hónapok utáni adót, majd visszavásárolta a biztosítást. Az összeg meg is érkezett a kft. bankszámlájára, ami bevétel. Első kérdésem a cég oldaláról elegendő a tao megfizetése? A második, a magánszemélynek mi a teendője? Be kell-e vallani a 2018 előtti biztosítást, és kell-e utána fizetni valamit? Köszönettel várom válaszukat.

Biztosítás megszüntetése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozóként SIGNUM Befektetéshez kötött (CIG) életbiztosítással kapcsolatos szerződéssel rendelkezem, (2008. évben kötött), melynek befizetett díját költségként vállalkozásomban elszámoltam. Ugyanilyen típusú biztosítást kötöttem alkalmazottaim részére is, melyben kedvezményezettként lettek megjelölve. Ez is költségként elszámolásra került. Kérdéseim a következőek: 1. Milyen mértékű adó, illetve járulékvonzata lenne a szerződések felbontásának egyéni vállalkozásomban, illetve magánszemélyként/magánszemélyekként? 2. Hogyan járok kedvezőbben adózás szempontjából a biztosítás felbontását illetően? 3. Amennyiben ilyen esetben a biztosító adót, illetve járulékot von le, az milyen típusú, illetve hány százalék?

Életbiztositás megszüntetése miatti adókötelezettség Kérdés

2009. évben a CIG Pannónia Életbiztosítositó Zrt.-nél SIGNUM Befektetéshez kötött Életbiztositást 2018 decemberében megszüntetném. Milyen szja- és eho-kötelezettség terhel?

Élethosszig tartó életbiztosítások Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk a munkavállalóinak élethosszig tartó, befektetési egységekhez kötött életbiztosítást kötött rendszeres díjas módozattal 10 évre. 2019-től hogyan kellene adózni a díjfizetés után? (Szerződő: gazdálkodó szervezet; kedvezményezett: munkavállaló.)

Halálesetre szóló életbiztosítás Kérdés

Egy kft. az ügyvezetőre 2015-ben lejárat nélküli, halálesetre szóló biztosítást kötött, melyet kiegészített rokkantsági biztosítással. A biztosítás nem haladja meg a minimálbér 30%- át. A biztosításí dijat havi rendszerességgel fizeti. Kedvezményezettként magánszemély, illetve rokkantságra maga a biztosított van megjelölve. Kérdésem, hogy 2019-ben ez az összeg adómentes lesz-e, vagy az ügyvezetőnek egyéb bérjövedelemként fog adózni? Köszönettel: Kocsisné

Céges biztosítás járulékfizetési kötelezettsége Kérdés

Tisztelt Szakértő! Céges unit-linked biztosítás esetén, ha a haláleseti és az elérési kedvezményezett is maga a cég, kell-e bármilyen járulékot, illetve adót fizetni 2019-től, és ha igen, akkor mit és mennyit? Köszönöm. Üdvözlettel: T. Ildikó

Kifizető által fizetett biztosítás, magánszemély kedvezményezett Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságom, amelynek személyesen közreműködő tagja vagyok (társas vállalkozói jogviszonyban) 8 évvel ezelőtt egy vegyes (kockázati plusz befektetési elemek) módozatú életbiztosítást kötött a személyemre. A társaság évi egyszeri alkalommal fizette a biztosítás díját, a lejáratkori kedvezményezett én voltam. A biztosítást az idén átírattuk a társaság nevéről az enyémre (én lettem a szerződő és a kedvezményezett is). A biztosítás rövid időn belül lejár, és a lejáratkori összeget a biztosító számomra fizeti majd ki. Kérdésem: keletkezik-e bármilyen közteherfizetési kötelezettsége a társaságnak, ha igen, akkor az mi és milyen mértékű, amikor a szerződést átírjuk a nevemre? Illetve kell-e adót, mit és milyen mértékkel fizetni, amikor a szerződés lejártakor a biztosító a lejárati összeget részemre kiutalja? Válaszát előre is köszönöm.

Életbiztosítás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk 2017-ben befektetési célú életbiztosítást kötött a dolgozók részére, amely bármikor visszavásárolható. A szerződő fél a cég, a kedvezményezett a visszavásárláskor a társaság. A dolgozó által megjelölt személy a dolgozó esetleges halálakor jogosult a biztosítási összegre. Ebben az esetben a havi biztosítási díj költségként elszámolható-e, illetve terheli-e havonta természetbeni juttatás után fizetendő szja, egészségügyi hozzájárulás? Várom mielőbbi válaszát! Köszönettel: Devian 2003 Kft.

Biztosítás adókötelezettsége Kérdés

Tisztelt Szakértő! Több mint öt éve fizetem a dolgozók és a személyesen közreműködő tagok után az életbiztosítást, melynek van megtakarítási része is. Ezek a biztosítások 2018. évtől adókötelezetté váltak, vagyis minden kifizetésnél (minden hónapban) számfejtenem kell egyes meghatározott juttatásként a járulékot. Ezt úgy értelmezem, hogy most már a cég kifizeti a járulékot, amikor a megtakarítás kifizetésre kerül a magánszemély részére, akkor már a magánszemélynek nem keletkezik adófizetési kötelezettsége. Kérdésem az, hogy a biztosító és az adóhivatal honnan fogja tudni, hogy a felvett összegből melyik az a rész, amit már a cég leadózott? Változik-e ezzel együtt az életbiztosítás számviteli elszámolása? Van-e valami egyéb kötelezettsége ezzel kapcsolatban a cégnek, ha úgy dönt, hogy tovább fizeti ezeket a biztosítási díjakat? Köszönettel. Fehérné

Teljes életre szóló biztosítások díja Kérdés

Tisztelt Válaszadó! 2018. január 1-jétől a befektetési életbiztosítások rendszeres díja egyes meghatározott juttatásként adókötelessé válik. Ha 2017. decemberi fizetési határidő alapján kifizetés történik egy számviteli bizonylat alapján, melyen a teljesítési időszak 2017. és 2018. évet is érint, felmerül-e közteherfizetési kötelezettség? Köszönettel: Fülöp Mária

Adóköteles életbiztosítás biztosítotti köre Kérdés

Egy kft. az Aegon biztosítóval megtakarítási díjrész fizetése mellett (szja- és eho-köteles) életbiztosítást kötött az egyik munkavállalója (aki egyben tag is a kft.-ben) mint biztosított javára. A kft.-nél cafetéria rendszer, szabályzat stb. nincs. A cégnél 9 munkaviszonyos bejelentett van. Kérdés az, hogy köthető-e csak egy munkavállalóra (aki tag is) mint biztosítottra az életbiztosítás, vagyis nem kell kiterjednie minden munkavállalóra?

Whole life biztosítás adózása Kérdés

Tisztelt Adózóna! 2018-tól – úgy tudom – változik a whole life-os biztosítások adózása. Jelenleg a kft. fizeti és adómentes, 2018-tól egy magánszemély, de nem a kedvezményezett fizetné tovább. A kft.-nek keletkezik-e bármilyen adófizetési kötelezettsége? Kedvezőbb, ha a kedvezményezett fizeti és nem egy harmadik magánszemély? Adómentes lesz a teljes összeg a 10. év letelte után? Válaszukat előre is köszönöm. Ördög Éva

Életbiztosítás cafeteriában Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyik alkalmazottunknak van egy befektetési egységekhez kötött életbiztosítása, melyben ő a szerződő, a kedvezményezett is magánszemély. Határozatlan idejű, vagyonkivonásra van lehetőség. A kérdésem: ezt a cégünk cafeteriában fizetheti-e, ha igen, akkor melyik kategóriába tartozik, illetve milyen adóvonzata van akár a munkavállalónak, akár a cégnek? Köszönöm válaszát. Üdvözlettel, Szilvia

Lejárati idő nélküli, élethosszig tartó életbiztosítás visszavásárlása esetén bevallandó közterhek Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem részére a munkáltatója sok évvel ezelőtt olyan életbiztosítást kötött, amelynek volt rendszeres(éves) díja, illetve lehetett rá eseti befizetéseket is teljesíteni. Az életbiztosításnak nem volt lejárati ideje (élethosszig tartó), de a visszavásárlásra lehetőséget adott a szerződés. Induláskor a szerződő a munkáltató volt. Ekkor a munkáltató részére a rendszeres díj adómentes volt, az eseti befizetések után pedig, mint egyes meghatározott juttatás után az adókat a munkáltató megfizette. Aztán pár év múlva szerződésmódosítás történt, ahol már a magánszemély ügyfelem lett a szerződő. Ekkor már befizetés nem történt. 2016-ban a magánszemély megszüntette a biztosítási szerződését, és a biztosító levonta a személyi jövedelemadót a visszavásárlási értékből, és kifizette az szja-val csökkentett összeget a magánszemélynek. A magánszemélynek kiadott igazoláson pedig a biztosító jelezte, hogy a kifizetést még 27 százalék eho terheli., amit a magánszemélynek kell rendezni. Időközben a NAV által elkészített bevallástervezet (mivel a magánszemély nem változtatott rajta) véglegessé vált. Ebben azonban az ehonem lett előírva. Kérdésem: ilyenkor önellenőrzéssel kell-e korrigálni a bevallásomat? A biztosítónak volt-e erről az eho-kötelezettségről adatszolgáltatási kötelezettsége? Ha igen, milyen nyomtatványon kellett (volna) a biztosítónak erről adatot szolgáltatni? Köszönettel: Baáné Balogh Éva

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink