hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sokba kerülhet, ha lekési az szja-bevallási határidőt

  • MTI

Eddig 2,1 millió adóbevallás érkezett be az adóhatósághoz – közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivő hétfőn az M1 aktuális csatornán.

hirdetés

Kis Péter András elmondta: az eddig beérkezett adóbevallásokból 630 ezret elektronikus úton nyújtottak be az adóhivatalhoz; 1,2 millió adózó pedig a vegyes megoldást választotta, a NAV bevallás-kitöltő programjával töltötték ki adóbevallását, majd kinyomtatták és postán küldték el, vagy személyesen vitték be a NAV-hoz. Mindössze 300 ezren választották a hagyományos módszert, kézzel, tollal papíron töltötték ki adóbevallásukat.

A szóvivő szerint a roham még nem indult meg, megfogalmazása szerint most is sokan hagyják az utolsó pillanatra az adóbevallás benyújtását, amelynek határideje május 20. éjfél. Megjegyezte, hogy egyre többen veszik igénybe a számítógépet az adóbevallás kitöltésekor, ami mind az adózóknak, mind pedig a NAV-nak könnyebbséget jelent.

Jelezte ugyanakkor, hogy a benyújtási határidő lejártáig nem lehet pontosan megbecsülni, mennyi adóbevallás érkezik a NAV-hoz. Az adóhatóságnál arra számítanak, hogy a múlt évihez hasonló lesz az idén benyújtott adóbevallások száma, amikor 4,0-4,5 millió adóbevallás érkezett.

Kis Péter András felhívta a figyelmet: a benyújtási határidőt szigorúan be kell tartani, mert a mulasztási bírság maximuma 200 ezer forint. Hozzátette ugyanakkor, hogy a bírság kiszabásakor a hatóság mérlegeli a körülményeket minden egyes adózó esetében.

Figyelni kell arra is – emelte ki –, hogy a bevallás kitöltésekor ne hibázzanak az adózók, és ha ez mégis megesik, akkor az adóhatóság kérésére javítsák ki a bevallást. Ha ennek többszöri felszólítás ellenére sem tesz eleget az adózó, akkor szintén lehet hibás bevallásért bírságolni. Ennek összege 20 ezer forint.

A NAV készített egy kisfilmet a hét leggyakoribb hibáról, ami megnézhető a NAV honlapján. A fő hibák között van az aláírás hiánya, illetve az, hogy visszatérítés esetében sem címet, sem bankszámlaszámot nem jelöl meg az adózó, így az adóhatóság a visszajáró pénzt nem tudja visszautalni.

A szóvivő beszélt arról is, hogy az egy százalékos felajánlásról – az elmúlt évek tapasztalatai szerint – minden második ember rendelkezik adóbevallása benyújtásakor. Tavaly 23 milliárd forintról rendelkezhettek volna az adózók, de csak 12 milliárd forintról döntöttek.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A csomag megvásárlásával most akár 20 kreditpontot is szerezhet: az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont; és ha most rendel, az év eleji akciónk keretében további 18 kreditpontot gyűjthet a System Media Kft. online képzésével. Részletek>>


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Illeték számlázása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Munkába járás fogalma

dr. Kéri Ádám

ügyvéd

Munkajogi képviselő-védelem

dr. Kéri Ádám

ügyvéd

2017 január
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X