hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vagyonosodási vizsgálatok: miért érdemes a csekket választani?

  • adozona.hu

A vagyonosodási vizsgálatok száma csökkent, a hatóság közlése szerint célzottabb a kiválasztás is, ugyanakkor a módszertan nem változott.

A Magyar Nemzetben szeptember 16-án megjelent írás szerint a hatóság idén augusztus végéig 800 vagyonodási vizsgálatot fejezett be (az ellenőrzések számának csökkentését egy évvel ezelőtt, 2010 szeptemberében jelentették be). Ez a közlés a jogerősen befejezett eljárásokra vonatkozik, de nem tartalmazza a folyamatban lévő eljárások számát. A cikk arra is utal, hogy a 833 befejezett ellenőrzés során eljárásonként – átlagosan 10 millió forintnyi közteher megfizetésére kötelezték az érintetteket.

Gyakorló okleveles adószakértőként tapasztaltam, hogy elmúlt időben egyre több ügyfél fordult hozzám azzal, hogy szja-bevallás utólagos vizsgálatáról értesítette a NAV. Az értesítő levelet áttanulmányozva a szakértő számára egyértelműen kiderült, hogy vagyonosodási vizsgálat fog következni. A hír és a tapasztalat kapcsán felidézzük a vagyonosodási vizsgálatok módszertanával kapcsolatos kétségeinket. Az Adózóna többször foglalkozott már az ellenőrzések idején alkalmazott készpénz-egyenleg módszerből fakadó problémával.

A módszer ugyanis – hogy ezt korábban már leírtuk - a bevételeket a tényleges időpontjához képest később, a kiadásokat a tényleges időpontjához képest korábban számolja el. Ezt egy példán keresztül mutatom be: ha egy magánszemély 2005 végén (a vizsgált időszakot megelőzően) 1 millió forint készpénzzel rendelkezett és ezt 2006 első banki napján befizeti a bankszámlájára, akkor ez az APEH-NAV módszerében 1 millió forint kiadásnak minősül. Ha évvégén a bankszámlán lévő 1 millió forint összegből átutalással például gépkocsit vásárol a magánszemély, akkor ez az APEH-NAV módszerében nem számít kiadásnak. A „készpénz-egyenleg” módszer ezt már 2006 elején, a bankszámlára befizetéskor elszámolta kiadásnak, tehát a tényleges vagyongyarapodást majdnem egy évvel előre hozta. Ha a magánszemély nem vásárol semmit, és év végén az 1 millió forintot felveszi a bankszámlájáról, akkor ezt a „készpénz-egyenleg” módszer csak az év végén számolja bevételként. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az összeg bevételként a vizsgált időszak előtt keletkezett és az is, hogy a magánszemélynek 2006-ben nem volt vagyongyarapodása. Az APEH-NAV módszere a január 1-én bankszámlára befizetett, majd december 31-én felvett összeg alapján 2006 év egészére 1 millió forint forráshiányt állapít meg. A január 2-én befizetett 1 millió forint alátámasztja a magánszemély nyilatkozatát arról, hogy volt 1 millió forint készpénze. Az adóhatóság viszont azt a nem túl életszerű helyzetet tételezi fel, hogy a magánszemélynek nem volt december 31-én 1 millió forintja, viszont január 1-én már hozzájutott 1 millió forint eltitkolt jövedelemhez.

Ez a módszer problémát okozhat akkor is, ha valaki csekkes befizetés helyett bankkártyát használ – ahogy erre egy korábbi tanulmány kapcsán biztatnak minket. Sok médium foglalkozott azzal, hogy vissza kellene szorítani a készpénzes csekk feladásokat és a folyószámláról utalást, a bankkártya használatot kellene előtérbe helyezni. A NAV készpénz-egyenleg módszere a készpénzfizetés és bankkártya használat ellen hathat.

Ha csekken fizetjük be a közüzemi díjat, hiteltörlesztést, akkor a költség időpontja a befizetés napja. Ezzel szemben, ha előbb befizetünk a bankszámlára készpénzt, majd ezt követően – akár hónapokkal később – átutaljuk a közüzemi díjat, hiteltörlesztést, akkor a NAV „készpénz-egyenleg módszere” már a bankszámlára befizetés napján költségként állítja be az idősoros mérlegbe a készpénzbefizetést, függetlenül a tényleges – időben később jelentkező – költség felmerülés napjától.

Angyal József okleveles adószakértő

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Víz- és áramdíj anyagköltség-e?

Szipszer Tamás

adószakértő

Külföldön biztosított ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink