hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hárommilliárdos adóssággal a NAV-lista élén

  • MTI

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2011 második negyedévében 155 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt. A dobogó legfelső fokán - a bírságokat is beleszámítva - 2,99 milliárd forinttal egy cég áll, míg a magánszemélyek közül 267 millió forinttal lehetett "elvinni a pálmát". A jogkövetkezményekkel együtt hat cégnek van 1 milliárd - ezen belül négynek 2 milliárd - forint feletti adótartozása.

A NAV negyedévente közzé teszi azon adóalanyok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forint feletti adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek nem tettek határidőben eleget. 
   
A NAV a honlapján pénteken ismertetett adatok szerint 2011 második negyedévében összesen 29,3 milliárd forint adóhiányt állapított meg, az adóhiány után megállapított jogkövetkezmények (adóbírság, késedelmi pótlék) összege pedig 24,3 milliárd forint volt.
   
A nagy adósok most közzétett listáján 110 vállalkozás és 45 magánszemély neve szerepel, akad, akié kétszer is, sok cég felszámolás alatt áll vagy adószámát törölték, felfüggesztették.
   
A lista élén a budapesti székhelyű Sekina-Tech Kft. található - adószámát márciusban törölte az adóhatóság -, a bírságokat is beleértve 2,99 milliárd forint tartozással. A Sekina-Tech egy másik, a jogkövetkezményekkel együtt 317 millió forintos tartozással is szerepel a listán.
   
A második legnagyobb adós a felszámolás alatt álló budapesti Process Star Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a bírságokkal együtt 2,91 milliárd forinttal, a harmadik pedig a budapesti Triton Computer Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2,58 milliárd forinttal.
   
Jelentős - 2,47 milliárd forintos - tartozása van a szigethalmi székhelyű 2PAC Kereskedelmi Kft.-nek is, amely ugyancsak felszámolás alatt áll. A 2PAC szerepel az adóhatóság legfrissebb, 180 napon keresztül folyamatosan, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező cégeket regisztráló listáján is. 
   
A magánszemélyek közül a seregélyesi Szakál Szilárd tartozik a legnagyobb összeggel, a bírságokkal együtt 267 millió forinttal, s rajta van azon a listán is, amelyen a 180 napon keresztül folyamatosan, több mint 10 millió forinttal tartozókat tartja nyilván a NAV. Őt a sátai Paróczai Attila követi 249 millió forinttal, majd a veszprémi Borbás Gyöngyi Zsuzsanna 244 millió forinttal. Rajtuk kívül hét magánszemélynek van a jogkövetkezményekkel együtt 100 millió forint feletti adótartozása.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rokkantsági járadék

Széles Imre

tb-szakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink