hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Honvédség: nincs egyetértés a szakszervezetek és Hende Csaba között

  • MTI

Az állományt érintő ügyekben egyáltalán nincs egyetértés az érdekképviselet és a minisztérium között - mondta Mészáros Melinda, a Honvédszakszervezet (Hosz) alelnöke pénteken.

A szakszervezeti vezető arra reagált, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Az Este című műsorában azt hangoztatta: a tárca és a szakszervezet közösen ítélték el a "politikai akciónak" minősített úgynevezett "bohócforradalmat".
   
"Az érdekképviselet politikai megnyilvánulásokban valóban nem kíván részt venni, de az állományt érintő ügyekben - a tárca és a Hosz között - egyelőre semmilyen azonosságról nem lehet beszélni" - hangsúlyozta az alelnök.
   
Mészáros Melinda szerint a szakszervezet azért sem vett részt a csütörtökön a fővárosban tartott rendvédelmis tüntetésen, mert már sokkal előbb elkötelezte magát a szintén június 16-ra meghirdetett, a négy nagy érdekképviseleti konföderáció által szervezett országos demonstráció mellett, és ezen részt is vettek.
   
Az alelnök szerint az is tisztázásra szorul a miniszteri nyilatkozat után, hogy valójában a tárcával csak az életpályamodell kialakításáról tárgyalnak, a korkedvezményes nyugdíj ügyében a Belügyminisztérium az illetékes.
   
Az életpályamodellel kapcsolatban Hende Csaba csütörtök este azt mondta, hogy azt a "kiszámíthatóság és a stabilitás" jellemzi, illetve, hogy a haderőből hamarabb kiváltak a jövőben módot kaphatnak arra, hogy a közszolgálat egy másik területén folytassák a munkát.
   
Mészáros Melinda szerint viszont a tárgyalások még csak most kezdődtek ebben a témában, így egyelőre nem ismertek a modell részletei és a felek véleménye sem ezzel kapcsolatban.
   
Csaknem húszezer szavazólapon vonták vissza jelképesen a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly áprilisban leadott szavazatukat a rendvédelmi dolgozók csütörtöki, budapesti demonstrációján; a megmozdulás keretében tartott "szavazás" eredményét este 10 óra előtt a budavári Sándor-palota előtt ismertették.
   
A "bohócforradalomnak" nevezett demonstrációt a korkedvezményes nyugdíj rendszerének átalakítása ellen hirdette meg magánemberként a rendvédelmi szakszervezetek demonstrációs bizottságának két volt vezetője: Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke és Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke. A két szakszervezeti vezető csütörtökön több tucatnyi résztvevőhöz hasonlóan bohócnak öltözött.
   
Kónya Péter a tüntetés kezdetén hangsúlyozta, hogy békés, pártpolitikától mentes megmozdulásukkal görbe tükröt szeretnének mutatni a kormánynak, s azt kérte: a résztvevők őrizzék meg a tüntetés békés jellegét. Árok Kornél a demonstráción 17 óra után azt mondta: "legalább 20 ezren vagyunk".
   
Az Alkotmány utca és a Kossuth tér torkolatában egy hatalmas színpadot, az utca másik végén pedig fekete függönnyel eltakart "szavazófülkéket" állítottak fel. Azok, akik személyes adataikat megadták, egy "szavazólapot" vehettek át, amelyen az volt olvasható: "A Fidesz-KDNP pártszövetségnek a 2/3-os többségre adott bizalmat visszamenőleges hatállyal megvonom!" A szavazólapon két rubrikát jelölhettek meg: "igen", illetve "de".

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink