hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

"A bizalmat visszamenőleges hatállyal megvonom!"

  • MTI

Rendőrök, tűzoltók, börtönőrök tüntetnek Budapesten, a Parlamenthez közeli Alkotmány utcában a korkedvezményes nyugdíj rendszerének átalakítása ellen; a demonstráció résztvevői, akik csütörtök délutánra megtöltötték az utca nagy részét, jelképesen meg akarják vonni a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly leadott szavazatokat.

A "bohócforradalomnak" nevezett megmozdulást a rendvédelmi szakszervezetek demonstrációs bizottságának két volt vezetője, Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke és Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke magánemberként hirdette meg, mert szerintük a "kétharmados parlamenti többség elnyerése nem adott felhatalmazást arra, hogy visszamenőleges hatállyal alkossanak törvényeket, alkotmányos alapjogokat és magántulajdont vegyenek el, leépítsék a demokratikus jogállam intézményrendszerét, és ezzel létbizonytalanságba taszítsanak több millió embert".
   
A szervezők az elnevezés kapcsán arra hivatkoztak, hogy májusban egy miniszterelnöki egyeztetésen Árok Kornél azt javasolta Orbán Viktornak, hogy menjen ki a Kossuth térre és tartson ott szociális konzultációt, a kormányfő pedig erre a HTFSZ elnökének állítása szerint azt válaszolta: az ötletet majd elmondja "a bohócügyi államtitkárának".
   
Kónya Péter a demonstráció kezdetén hangsúlyozta, hogy békés, erőszaktól és pártpolitikától mentes, törvényes keretek között zajló megmozdulásukkal görbe tükröt szeretnének mutatni a kormánynak. Azt kérte: a résztvevők őrizzék meg a tüntetés békés jellegét, mert "a hatalom nem erre készül, minden rendőrt berendeltek szolgálatba".
   
A két szakszervezeti vezető, akik több tucatnyi résztvevőhöz hasonlóan bohócnak öltöztek és maszkíroztatták magukat, azt mondták: az országban elrendelt "fokozott közúti ellenőrzés keretében" a rendőrök az M3-as autópályán Budapest határában visszafordítottak több olyan autóbuszt, amely a megmozdulásra szállította volna a rendvédelmi szervek tagjait.
   
Az Alkotmány utca és a Kossuth tér torkolatában egy hatalmas színpadot állítottak fel, ez előtt csütörtök délután több százan álltak. Az utca másik végén, a Bajcsy-Zsilinszky úthoz közel fekete függönnyel eltakart "szavazófülkéket” - szám szerint nyolcat - állítottak fel, ezek előtt is nagy volt a tumultus. Azok, akik személyes adataikat megadják, egy "szavazólapot" vehetnek át, amelyre azt nyomtatták: "A Fidesz-KDNP pártszövetségnek a 2/3-os többségre adott bizalmat visszamenőleges hatállyal megvonom!" A szavazólapon két rublikát jelölhetnek meg: „igen”, illetve „de”.
   
A szavazás után "kampánycsend” lesz, majd a voksolás után a résztvevők fáklyás felvonulás keretében a budavári Sándor-palotához, a köztársasági elnök hivatalának épületéhez mennek, ott hirdetik ki a szavazás eredményét. 
   

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény saját jogon

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vagyonkezelő alapítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink