hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Réthelyi: a nők erőfeszítéseit akarja elismerni a kormány

  • MTI

A kormány a nők, édesanyák erőfeszítéseit és kettős helytállását kívánja elismerni azzal a példa nélküli kedvezménnyel, hogy korhatár nélkül nyugdíjba mehetnek azok, akik negyven évig járulékfizetői voltak a nyugdíjrendszernek - mondta a nemzeti erőforrás miniszter az erről szóló törvényjavaslat expozéjában kedden a parlamentben.

Réthelyi Miklós közölte, a törvényjavaslat célja az is, hogy erősítse a generációk közötti együttműködést, mivel az elmúlt nyolc év rossz kormányzása szembe fordította egymással a társadalom csoportjait, a fiatal korosztályokat az idősekkel, a gyermekeseket a gyermektelenekkel és szétzilálta a családokat. Úgy látja: minden ember számára alapvető érték kell, hogy legyen a család. Ennek erősítésére, a gyermekvállalás támogatására már eddig is több lépést tett a kormány - emlékeztetett az expozéban.
   
A miniszter elmondta: legalább 32 év munkaviszonyt is elegendő igazolni, ha a negyven évhez hiányzó időben az igénylő gyermeknevelés miatt volt távol a munkától, de a gyermektelen nőket is megilleti a negyven év munka utáni nyugdíjazás. Felidézte, félreértésre is okot adott, hogy sokan kifogásolták: a tanulmányi idők kiesnek a beszámítható időből.
   
Réthelyi Miklós leszögezte: a szolgálati idő számítási szabályok nem változtak, továbbra is figyelembe kell venni a szakmunkástanuló időt, a felsőoktatás nappali tagozatán 1998 előtt folytatott tanulmányok idejét, az ápolási díj, valamint a munkanélküli ellátás idejét.
   
Kitért arra: a bevezetendő új kedvezménnyel - a nyugdíjkorhatár elérésekor megállapított ellátásokhoz viszonyítva - akár hat-tíz évvel hosszabb nyugdíjfolyósítási idő keletkezik. Hangsúlyozta: ezt járulékfizetéssel kell megalapozni, ezért nem vehetők figyelembe a jogosultságnál a járulékfizetéssel nem fedezett, illetve a kedvezményes járulékfizetéssel teljesített idő. Előbbire a felsőoktatásban eltöltött, utóbbira a szakmunkástanuló időt hozta fel példaként. A gyermekneveléssel eltöltött időre viszont járulékfizetés nélkül is vonatkozik a jogosultság. Kiemelte: a nyugdíj összegének a kiszámításánál természetesen minden szolgálati időt el kell ismerni.
   
A miniszter úgy látja, az új kedvezmény jelentőségét fokozza, hogy aki ennek igénybe vételével megy nyugdíjba, a megállapított nyugellátását csökkentés nélkül, teljes összegben megkapja.
   
Felhívta a figyelmet arra, hogy azok vehetik igénybe ezt a lehetőséget, akik a nyugdíjba vonulással megszüntetik a munkaviszonyukat. A nyugdíj folyósítását szüneteltetik, ha valakinek egy éven belül a minimálbér tizennyolcszorosát meghaladó jövedelme van.
   
Réthelyi Miklós fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy az öregségi nyugdíj jogosultsági feltétele nem változik, ahogy a korhatár előtti nyugdíjazásé sem. A törvényjavaslat elfogadása után szélesebb választási lehetősége lesz a nyugdíj előtt álló nőknek, akik eldönthetik, hogy melyik kedvezményt veszik igénybe  - mutatott rá.
   
Az expozéban beszámolt arról: a nők nyugdíjkedvezménye elősegíti az érintettek további családi szerepvállalását és ezáltal javulnak a gyermekeik, a fiatal gyermekes anyák munkaerő-piaci részvételének feltételei. Hozzátette: a változás eredményeként lehetővé válik az idősebb szülők családon belüli ápolása is.
   
A törvényjavaslat tartalmazza továbbá a nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartólapos adatszolgáltatási kötelezettség meghosszabbítását és kedvezőbb lehet a nyugdíj mellett munkát vállalók számára befizetett nyugdíjjárulékuk ellenében járó nyugdíjemelés megállapításának szabályozása. Jelenleg ezt csak akkor kaphatják meg, ha legalább 365 napon át fizetik a járulékot, a jövőben ezt minden évben el kellene számolni, a ledolgozott napok számától függetlenül és ezeket visszamenőleg is elismerik.
   
A miniszter közölte azt is: megszűnne az a korlát, amely szerint a szolgálati idő megállapítását legfeljebb tíz évvel a nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően lehet kérni.
   
Az indítvány - mint mondta - alapvetően a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását tartalmazza, de a biztosítottak számára kedvező változást javasol a rehabilitációs járadékról szóló törvényben is. A rehabilitációs járadékról szóló törvényt úgy módosítanák, hogy egyszerűbbé válna ennek kiszámítása, és a rehabilitációs programban 2008 óta részt vevők számára egy évvel meghosszabbítanák a folyósítás időtartamát.
   
Réthelyi Miklós jelezte, a törvényjavaslat visszaállítaná azt a korábbi állapotot, hogy az egészségkárosodott ember a nyugdíjkorhatárt megelőzően tíz évvel akkor is választhassa a rokkantsági nyugdíjat, ha rehabilitálhatónak minősítették.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Készletszámítás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink