hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ab: alkotmányellenes a 98 százalékos különadó

  • MTI

Alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót az Alkotmánybíróság (Ab).

A júliusban elfogadott, október 1-jén hatályba lépett törvény szerint október 31-ig kellett volna befizetni a különadót minden, ez év január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem 2 millió forint feletti része után.

A testület szerint a különadóról szóló törvény visszaható hatálya nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak. Ugyanakkor az Ab hangsúlyozta azt is, hogy a jó erkölcsbe ütköző, államtól származó jövedelmek külön mértékű adóztatása az adott adóévben az Alkotmányból eredő lehetőség, amellyel - a most vizsgált különadótól eltérő módon - élhet a törvényhozó.

A testület egyhangúlag hozta meg döntését, amelyhez négy alkotmánybíró - Bihari Mihály, Kiss László, Lenkovics Barnabás és Stumpf István - párhuzamos indokolást csatolt, azaz a határozat rendelkező részével egyetértett, ám a többségi véleménytől eltérő érvrendszerrel támasztotta alá.

A magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójával kapcsolatban több mint 90 indítvány érkezett az Ab-hez. Az indítványozók - köztük szakszervezetek is - kifogásolták a jogszabálynak azt a rendelkezését, amely szerint 98 százalékos különadó sújtja a közszférában - költségvetési szervnél, állami, önkormányzati, közalapítványi forrásból alapított, fenntartott vagy működtetett más jogi személynél - foglalkoztatott magánszemélyek végkielégítését és egyes jövedelmeit, és azt, hogy a szabályozás visszamenőleges. Ilyen jövedelem például a felmentési időnek a munkavégzési kötelezettséggel nem járó részére kifizetett munkabér, illetmény és az előző évi szabadság megváltása.

A jogszabály szerint annak, aki már megkapta a különadó alá vont pénzt a 2010-es adóévben, október 31-ig be kellett volna fizetnie a 98 százalékos különadót.

Az Országgyűlés július 22-én fogadta el a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amely a 98 százalékos különadóról is rendelkezik. A parlament a különadó kapcsán, a "jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében" módosította az alkotmányt is; az MSZP- és az LMP-frakció nemmel szavazott.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink