További témák
hirdetés
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

APEH-ellenőrnek adta ki magát, de lebukott

  • MTI
1076

Elfogták azt a férfit, aki magát APEH-dolgozónak kiadva könnyűfém felniket foglalt le Mátraszelén, sőt egy újabb látogatása során még egyezkedni is próbált a sértettel - mondta sajtótájékoztatón a salgótarjáni kapitányság bűnügyi osztályvezetője.

Egy idős, könnyűfém felnikkel kereskedő mátraszelei férfi jelentette be augusztus 26-án, hogy lakásán két férfi jelent meg, egyik APEH-ellenőrnek, a másik rendőrnek adta ki magát, és egyikük oldalán fegyvert is látott. Közölték a sértettel, hogy szabálytalanul értékesített felnit, ezért eljárást foganatosítanak ellene, és lefoglaltak tőle 14 felnit mintegy 110 ezer forint értékben. Két nappal később a két férfi visszatért. Akkor arra hivatkoztak, hogy az ügy már a megyei főkapitányságra került, de ők "le tudják ezt rendezni", csak egyezzenek meg a részletekben.
 
A mátraszelei férfi ekkor már telefonon próbálta ellenőrizni látogatói kilétét, mire azok elmenekültek. A személyleírás alapján egyiküket, az "APEH-ellenőrt" elfogták, a büntetlen előéletű 58 éves férfit lakásáról állította elő a bevetési alosztály. Az osztályvezető elmondta: a férfinál két APEH-igazolvány másolatát, gáz-riasztófegyvert és viperát foglaltak le. A bűncselekmény elkövetését a rendelkezésre álló bizonyítékok ellenére is tagadja - tette hozzá.

hirdetés

Kérdések és válaszok

Cafetéria - üdülőben történő szolgáltatás

Surányi Imréné

adószakértő

Adókedvezmény minden munkaviszonyos után?

Angyal József

okleveles adószakértő

hirdetés
2012 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 1 2 3 4
hirdetés

Megújul a cafeteria: Mit érdemes választani?

Új formában érkeznek a megszokott, kedvezményes adózású cafeteria juttatások 2012-től.

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X