Az adóváltozások idén 80 milliárddal javítják az elsődleges egyenleget
A bejelentett adóváltozások, köztük a bankadó kivetése a társasági adó csökkentése mellett az idén 80 milliárd forinttal javítja a központi költségvetés elsődleges egyenlegét a Költségvetési Tanács szerint, amely megjegyzi: mivel a következő évek bankadójáról nem született törvényjavaslat,.
Ezzel a bevétellel nem is számolhattak, így az adóváltozás nettó hatása 2011-2014 között rendre mintegy 200 milliárd forintos egyenlegromlást jelent.Költségvetési. A Költségvetési Tanács szerdán közzétett becslésében megállapítja: a kötelező ellentételezés külső tételekre vonatkozó szabályát 2010-ben, hatályba lépése évében teljesíti a törvényjavaslat. Ugyanakkor a javaslat 2011-re már nem felel meg ennek a szabálynak. Hangsúlyozzák azt is: a kötelező ellentételezés elvével akkor sem lennének összhangban a tervezett módosítások, ha – a kormányzat terveinek megfelelően – 2011-re is figyelembe lehetne venni a pénzügyi szektorok különadójából befolyó 200 milliárd forintot.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa