További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szuperbruttó és a cafetéria eltörlésével gyengülne a forint

  • MTI
6216 1

A szuperbruttó eltörlése mintegy 420 milliárd forintos többlethiányt, a sajtóban megjelent más adócsökkentő intézkedésekkel - a cafeteria adótartalmának megszüntetésével, az innovációs adó eltörlésével - összesen 510 milliárd forintos többletkiadást, 6 százalékos GDP arányos hiányt jelenthet 2010-re.

A kormányszóvivő Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter reggeli szavaira reagált. A fideszes politikus a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy megszüntetik a "félszuper" bruttósítást, a munkaadói járulékot kiveszik az adóalapból, ami önmagában jelentősen emeli majd az embereknél maradó jövedelmet. "A szuperbruttósítást kivonjuk a rendszerből, mert ez rejtett adó" - fogalmazott Matolcsy György. A kormányszóvivő szerint a tervezett intézkedések emelnék a jelenleg várt 3,8 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt 6 százalékra, a deficit tehát nem a szekrényben lévő "csontvázak", nem is a szerkezeti reformok miatt nőne, azt kizárólag a jóléti osztogatás okozná. A kormányszóvivő szerint "finom kommunikációs fordulat is történt": eddig azt lehetett hallani, hogy a költségvetésben, államháztartásban lévő "csontvázak" miatt fog elszabadulni a hiány, de látható, hogy a tervezett intézkedésekkel érheti el a deficit, a Fidesz által már többször emlegetett 6 százalékot. Szollár Domokos szerint ezzel Matolcsy György közvetve elismerte, hogy nincsenek "aknák" a költségvetésben, államháztartásban, a szuperbruttó eltörlése nélkül tartható lenne a 3,8 százalékos idei hiány.
   
A kormányszóvivő szavai szerint súlyos következményekkel jár, ha a következő kormány úgy dönt, hogy fedezet nélkül szünteti meg ezeket az intézkedéseket. Hozzátette, hogy a nemzetközi piacok sem néznék jó szemmel, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság körében "sem okozna osztatlan sikert a hiány elszaladása". Ez pedig a forint árfolyamának gyengülését okozná, ami veszélyt jelenthet a devizahitelesekre. Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő elmondta, hogy bár a szuperbruttó adótechnikai változtatás volt, az átláthatóságot szolgálta, bevezetésével együtt azonban döntöttek az adójóváírás határának felemeléséről és szja sávok eltolásáról is. A költségvetési hiányt az növelné több mint 400 milliárddal, ha az újkormány a rendszerből kiemelné a szuperbruttót, azt eltörölné, de a megváltozott sávhatárokhoz nem nyúlna.
   
Nem az adócsökkentés jogosságát vitatja a leköszönő kormány, ez részben megvalósult, de az világos, hogy a Bajnai-kormány nem fedezet nélkül hajtotta ezt végre - mondta a kormányszóvivő hozzátéve, hogy "a legfontosabb a felelős, kiszámítható és nyugodt kormányzás". Szavai szerint a jelenlegi makrogazdasági adatok alapján 2011-től növekedési pályára állhat az ország, 3-4 százalékkal bővülhet a gazdaság, ez pedig 2011 és 2014 között 2.000 milliárd forintos többletet jelenthet az államháztartásban, amit adócsökkentésre lehet fordítani. Véleménye szerint a devizahitelesek megvédése támogatandó, ennek legfőbb eszköze, hogy a kormány stabilan tartja a forint árfolyamát. A devizahiteleseket illető kérdésre azt mondta: nincs olyan helyzet, mint egy évvel ezelőtt, hogy azonnali intézkedéseket kelljen tenni. Hangsúlyozta: nem Magyarország miatt esik a forint, így rendkívüli intézkedés nem szükséges, megfelelő és megnyugtató kommunikáció azonban igen.

hirdetés

Mi is az a szuperbruttó?

Ez év elejétől a munkabérhez hozzá kell adni a munkaadó által fizetett tb-járulékot, és ez után fizetendő a személyi jövedelemadó - ezt nevezik  szuperbruttósításnak, amelyet ugyan többen is megtámadtak az Alkotmánybíróságnál, a testület azonban alkotmányosnak minősített. A parlament tavaly június végén módosította - bevezetve a szuperbruttósítást -  a személyi jövedelemadó (szja) törvényt. Az új szabályt ez év elejéről kell alkalmazni.
   
A munkaadói tb-járulék 32 százalékról 27 százalékra csökkent, viszont ezt az összeget hozzá kell adni januártól a bérhez, így a magasabb összeg adózik. Ami korábban 100 forint szja alap volt, az 127 forint lett idén januártól.
   
Ellentételezésként viszont - szintén januártól - változtak az szja sávhatárok: az alsó sáv az addigi évi 1,9 millió forintról 5 millióra nőtt, miközben az adókulcs 17 százalékra csökken 18 százalékról. Évi 5 millió forint feletti jövedelemnél az adókulcs 32 százalék a korábbi 36 százalékos felső kulcs helyett, miközben a 4 százalékos különadó megszűnt.
   
Az adójóváírás mértéke 2010-ben 17 százalék, legfeljebb havi 15 ezer 100 forint. Az adójóváírást azok vehetik igénybe, akiknek éves jövedelme legfeljebb 3 millió 188 ezer forint.
   
Az Alkotmánybíróság azzal utasította el tavaly november közepén a szuperbruttósítás alkotmányosságát vitató beadványokat, hogy az összevont adóalapba nem a munkáltató által ténylegesen fizetett társadalombiztosítási járulék, illetve egészségügyi hozzájárulás összege kerül be, csupán az összevont adóalapba tartozó jövedelemnek az ezek mértékével korrigált összege.

 

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

11 990 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen


HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Hozzászólások (1)

Nagyzoli

Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter nem is úgy gondolta!
A "szuperbruttót kivonják a rendszerből" azt jelentheti (nagy valószínűséggel), hogy a munkáltató által fizetett tb járulék összegét kiveszik az adóalap számításnál figyelembe vett összegből. Nem mondta, hogy nem emelik meg az adókulcsot, vagy nem rendezik át úgy a rendszert, hogy nagyjából ugyanannyi állami bevétel jöjjön ki. Lehet, hogy az alsó részen 500 Ft-vel nő majd a nettó!
Kommunikációilag pedig az jön le, hogy megszűnt a szavazók 75%-által nem értett és korábban is leszólt "szuperbruttó".
Az a baj, hogy a még regnáló párt annyira nem ért a kommunikációhoz, hogy azt kell higgyem direkt csinálnak magukból bolondot (mint ahogyan ezt a "szuperbruttó"-val is elkövették. Már az is bolond volt, aki egy ilyen nevet ragasztott rá.

Új hozzászólás



Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X