Ingatlanadó kalkulátor 2010: mennyi a fizetendő adó?
Az ingatlanadó kiszámítása nem egyszerű feladat. A kalkulátor ingatlanonként külön-külön számítja ki a fizetendő adót és a számított értéket. Először az első ingatlan adóját számíttassuk ki, majd a másodikét és így tovább. A pontos számítás érdekében a kalkulátor számol a korrekciós értékekkel is.
Az ingatlanadó kiszámításához először célszerű megadni a becsült forgalmi értéket, ez lesz ugyanis az adó alapja. Ebből már a kalkulátor kiszámítja a számított adót. A kalkulátor azért nem az APEH által megadott települési átlagértékből dolgozik - mint más programok általában pontatlanul -, mert a törvény szerint az
| Számoljon itt! |
| Néhány adat megadásával és pár kattintással számolja ki az önt érintő ingatlanadót itt! |
ingatlanadó alapja a forgalmi érték, vagyis, hogy az adott ingatlan mennyiért adható el. Amennyiben a forgalmi érték nem éri el a 30 millió forintot, ám a települési átlagérték alapján ennél magasabb összeget kapunk, akkor adóbevallást kell benyújtanunk, illetve ellenőrzés során a különbséget nekünk magunknak kell bizonyítanunk. Amennyiben a számított alapérték és a forgalmi érték jelentősen eltér egymástól, akkor a tulajdonos nagyobb eséllyel számíthat ellenőrzésre. A forgalmi érték meghatározásához a tulajdonos saját költségén értékbecslést kérhet.
Az adókedvezményekhez, a mentességekhez és a számított forgalmi érték kiszámításához egyéb adatokat is meg kell adni.
Olvassa el itt, milyen adatokkal számolhat!
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa