További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az APEH tekintettel van a válságra, méltányosan szankcionál

  • sajtóközlemény
2659

Összességében az APEH által kezelt államháztartási bevételek az előirányzatokat, illetve a tavalyi első félévben elértet megközelítve teljesültek - tájékoztat az adóhatóság. Az elmaradásban már a gazdasági visszaesés hatásai jelentkeznek. A hivatal hatósági eszközeinek alkalmazásakor is – elsősorban a szankciók megállapításakor és a fizetési könnyítési kérelmek elbírálásánál – mérlegel, és méltányosan jár el a gazdasági visszaesés következményei miatt - olvasható az APEH sajtóközleményében.

Az APEH a kezelésében lévő adókból – a magánnyugdíj pénztárak részére beszedett 179,9 milliárd forintot nem számítva- összességében 4 113,3 milliárd forint bevételt realizált az első félévben. A tavalyi utolsó negyedévben kezdődött és idén kiteljesedett gazdasági recesszió következtében – az előzetes várakozásoknak megfelelően – a 2009. első félévi bevételek 3,7 százalékkal elmaradnak a múlt év első félévének teljesítésétől. Ezen belül az egyes adónemeknél eltérő trendek érvényesültek, a visszaesés leginkább az általános forgalmi adóban, illetve a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adónemeknél tapasztalható - tájékoztat az adóhivatal.

A személyi jövedelemadóból június végéig 947,6 milliárd forint bevétel teljesült, ami 28,9 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly első félévben. Az első félévben a befizetések 1053,8 milliárd forintot tettek ki, amely 16,6 milliárd forinttal alacsonyabb a múlt évinél. Ezzel egyidejűleg a visszautalt adó 12,3 milliárd forinttal, 94 milliárd forintról 106,3 milliárd forintra emelkedett. Az általános forgalmi adóból az első félévben 929,7 milliárd forint nettó bevétel származott, amely 8,0 százalékkal, 80,4 milliárd forinttal kevesebb a múlt év azonos időszakánál. Az első félévben a befizetések valamivel több, mint 10 százalékkal, míg a visszautalások közel 14 százalékkal csökkentek 2008. első hat hónapjához képest.

A társasági adóból származó bevétel az év első hat hónapjában 220,6 milliárd forintot tett ki, amely 15,4 milliárd forinttal haladja meg a tavaly első félévi teljesítést. Az adózók június végéig 245,9 milliárd forintot fizettek be, 10,2 milliárd forinttal többet, mint az előző évben. A nettó bevételeket növelte, hogy ezzel egyidejűleg a visszaigényelt adó 5,2 milliárd forinttal, a tavalyi 30,5 milliárd forintról 25,3 milliárd forintra mérséklődött. A munkaadói járulékból 2,9 milliárd forinttal kevesebb, míg a munkavállalói járulékból lényegében bázis szintű bevétel realizálódott.

Az egyszerűsített vállalkozói adóból származó bevétel 44,4 milliárd forintot tett ki, amely 0,7 milliárd forinttal több az előző évinél.

Az első hat hónapban az APEH 64,8 milliárd forint illetékbevételt szedett be, 10,8 milliárd forinttal kevesebbet, mint tavaly első félévben. Az első félév során felosztásra került illetékbevételből 38,2 milliárd forint volt a költségvetést megillető rész, a fővárosi, a megyei valamint a megyei jogú városi önkormányzatok részére átutalt összeg 29,4 milliárd forint volt.

2009. február 10-én jelent meg először a köztartozásmentes adózói adatbázis a hivatal internetes honlapján. Az első közzétételkor 5227 vállalkozás, a június 10-i frissítéskor már 20 511 vállalkozás szerepelt az adatbázisban. 2009. első félévében 165 ezer darab adó- és együttes adóigazolást adtak ki az igazgatóságok országosan.  A köztartozások rendezése érdekében a hivatal összesen 9,2 milliárd forint visszaigénylést tartott vissza, amely az előző év azonos időszakában visszatartott összeget 22 százalékkal haladja meg.

A régiós működésű Contact Centeres rendszerbe (CC) érkezett hívások száma (947 191 db) valamelyest csökkent a tavalyi első félévben mért adatokhoz képest, a sikeresen fogadott hívások száma (524 324 db) azonban idén emelkedett, és kevesebb a nem fogadott hívások száma, ami javulást mutat a hívásfogadásokban.

Az ügyfélszolgálatokon 8106 esetben éltek a bankkártyás befizetés lehetőségével, mely két és félszer több mint tavaly ilyenkor. A 438 millió forint befizetés 280 millió forinttal haladja meg a tavalyi első félévi befizetések összegét.

A hivatal továbbra is kiemelt figyelmet fordít a kötelezettségüket nem teljesítő adózók székhelyvizsgálatára, melyek nyomán az év első hat hónapjában 4859 határozat született adószám felfüggesztésre, valamint 5108 esetben történt adószám törlés.

A félév során az adóhivatal közel 12,7 millió darab bevallást és 8,2 millió darab kontroll-adatszolgáltatást vett nyilvántartásba. Köztük növekvő számban érkeznek az idén bevezetett bevallást helyettesítő nyilatkozatok. A bevallások csaknem háromnegyedét elektronikusan nyújtották be, a kontroll-adatszolgáltatásoknál ez az arány a 99 százalékot is meghaladja.

Sikeres volt az új, egyszerűsített szja bevallási lehetőség bevezetése - tudatha az APEH. Az adóhatósághoz 341 ezer 500 nyilatkozat érkezett be az egyszerűsített bevallás igényléséhez, és április 27-ig az adóhatóság 295 ezer 500 fő részére állította elő és küldte meg 0853E bevallási ajánlatát postai úton, e-mail címre, illetőleg elektronikus tárhelyre. A kiküldött ajánlatokból 2009. június végéig összesen 277 ezer 978 darab bevallás érkezett vissza (a kiküldött ajánlatok 93,9 százaléka). Folyamatban van a beérkezett mintegy 367 ezer társasági adóbevallás feldolgozása.

Az adózóknak idén lehetőségük volt legfeljebb 4 hónapos pótlékmentes részletfizetést kérni 100 ezer forintot el nem érő személyi jövedelemadó fizetési kötelezettségükre. Ezt a lehetőséget 2009. július 5-ig mintegy 38 ezren vették igénybe, 1 milliárd 617 millió forintra kérve részletfizetést.

A középtávú stratégiában foglalt feladatok teljesítése során az első félévben elkészült az ellenőrzési kézikönyv, amely már elérhető az adóhivatal internetes honlapján, továbbá az igazgatóságok több ellenőrzési típus esetében, illetve meghatározott adózói csoportok vizsgálatára új módszert, team-munkát vezettek be. Idén számos olyan jogszabályváltozás lépett hatályba, amely az ellenőrzési tevékenység új irányait jelölte ki. Ezek közül kiemelhető a cégautó adó bevezetése, a házi pénztárak kezelésének, az ingatlanforgalmazók illeték kötelezettségének változásai, valamint a bizonylat megőrzési kötelezettség kiterjesztése - tudatja az APEH.

Az adóhatóság a félév végéig 149 ezer ellenőrzést fejezett be, a megállapított nettó adókülönbözet megközelítette a 262 milliárd forintot. A jogerőssé vált 202 milliárd forint nettó adókülönbözet 19,4 százalékkal több a tavalyi első félévinél. 

2009. évben továbbra is kiemelt vizsgálati cél a feketegazdaság fehérítése az ellenőrzés eszközeivel - olvasható a közleményben. A jövedelem- (nyereség-) minimum alatt vallók ellenőrzése a már kialakított eljárási rend alapján folytatódott. Az első félév során az igazgatóságok 23 ezer 500 darab jogelőd nélkül újonnan alakult vállalkozás 27  százalékánál végezték el a törvény által előírt preventív vizsgálatot.

Idén a hátralékbehajtási tevékenység során összesen 147,8 milliárd forint kintlévőség folyt be, a megnövelt számú végrehajtási cselekmények ellenére 5,5 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában. Jelentős eredménynek tekinthető, hogy a működő adózók hátraléka az év végihez képest nem változott lényegesen, ezen belül a magánszemélyek tartozásai 8,3 százalékkal csökkentek, a működő gazdálkodóké viszont 2,5 százalékkal növekedtek.

Az igazgatóságok az első félév során 2849 elektronikus árverést hirdettek meg; 2049 esetben ingóságokat, 800 alkalommal ingatlanokat kínáltak megvételre. A regisztrált ajánlatok száma összességében megközelítette a 6900-at. Egy ajánlattevő átlagosan kétszer-háromszor licitált. Az ingóárveréseknél 68 százalékos, ingatlan árveréseknél 76,7 százalékos megtérülési arány mutatható ki.

Az adózók június végéig több mint 170 ezer fizetési kedvezményi kérelmet nyújtottak be összesen 179,7 milliárd forint tartozásra.

Az Európai Unió tagállamaival folytatott információcsere lehetőségeivel jobban élt a hivatal. Az elmúlt év azonos időszakával összehasonlítva az APEH által kezdeményezett megkeresések száma csaknem kétszeresére növekedett, leggyakrabban Németország, Szlovákia, valamint Románia adóigazgatását kerestük meg.

A büntető feljelentések száma közel 30 százalékkal, a feljelentésekkel érintett bűncselekmények száma 33 százalékkal nőtt, a feltárt elkövetési összeg 40 százalékkal emelkedett 2008. I. félévéhez képest. Az elkövetési összeg részaránya az adócsalással összefüggő bűncselekmények körében a legmagasabb, összességében meghaladja a 18 milliárd forintot. Mindebből a Szerencsejáték Felügyeleti Főosztály munkatársai 20 esetben tettek büntető feljelentést, melyekre 10 esetben tiltott szerencsejáték szervezése miatt került sor.

A közérdekű bejelentések száma 42,5 százalékkal nőtt idén. Június végéig több mint 11 ezer bejelentés érkezett az APEH-hoz. Az első félév végéig a közérdekű bejelentésekre országosan 2651 vizsgálat fejeződött be, ezek negyede zárult megállapítással. A megalapozott közérdekű bejelentések számos esetben jelentős szerepet játszanak az átfogó vizsgálatok indításában - áll az APEH sajtóközleményében.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

11 990 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen


HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

Tanuló juttatása

Dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő

Ingatlan értékesítés adózása

Surányi Imréné

adószakértő

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

Surányi Imréné

adószakértő

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X