Nőnek az egészségpénztári tagdíjak?
A jelenleg adómentes természetbeni juttatásokra 2010-től kivetett 25 százalékos mértékű adót csak átmeneti intézkedés lehet, feltéve, hogy a mindenkori kormányzat nem kérdőjelezi meg az egészséges életmódot és hosszú távú egészségmegőrzést ösztönző adózási gesztusok stratégiai jelentőségét” – fejti ki Rajné Adamecz Ildikó a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere, a 2009-2010-es tervezett adóváltozások e héten esedékes országgyűlési zárószavazása kapcsán.
A tervezett intézkedések - a könyvvizsgáló cég szerint - egyrészt a recesszió idején egyébként is nehéz helyzetben lévő, érdemi adóalap-levonással nem rendelkező, bérből és fizetésből élőket érintik leginkább. Másrészt pedig az állandó, stabil adórendszer hiánya, az évente, félévente változó adójogszabályok lehetetlenné teszik, hogy a munkáltatók jól szabályozott ösztönzési rendszert és arra épülő üzleti stratégiát alakítsanak ki. Valószínű, hogy az egészségpénztári tagok díjterhelése is változik majd az intézkedés hatására, hiszen a változatlan működési költségek alacsonyabb összegű befizetéseket osztják fel, így a relatív költséghányad összege nőhet.” – hívja fel a figyelmet Rajné Adamecz Ildikó.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága által benyújtott és a költségvetési bizottsága által is támogatott módosító indítvány elfogadása esetén 2010-től az egészségpénztári munkáltatói befizetések a minimálbér harminc százalékáig, a nyugdíjpénztári befizetések pedig a minimálbér feléig adóznak majd 25%-os kulccsal. „A kedvezményes körön kívül rekedt munkáltatói befizetések az összevonandó jövedelmek körébe kerülnek, ezek kulcsai várhatóan az éves adótáblához igazodnak majd.” – emeli ki Szolnoki Béla, a BDO Forte adótanácsadó partnere. „Mivel az egészségpénztári befizetések tavalyi, mintegy 40 milliárd forintos bevételének 80-90 százaléka a munkáltatóktól származott – amelyek 2010-től 25%-os adóteherrel növelt összeget kénytelenek megfizetni – a jövő évtől érvényesülő adóhatás és a pénzügyi válság következményei miatt nagyságrendi, legalább 30%-os mértékű visszaesésre számítunk a szektorban.” – teszi hozzá a szakember.
Az adóváltozások kapcsán pozitívumként emeli ki Szolnoki Béla a kereskedelmi szálláshelyek esetében júliustól lefelé módosuló áfakulcsot: „Ennek 18%-ra történő csökkentése feltehetően pozitív hatással jár majd, bár hozzátartozik a teljességhez, hogy a cafetéria adózási korlátozását a belföldi szállodaipar is megérzi, mivel az egyik jelentős piaci szegmens innen kerül ki. A kedvezményes áfakulccsal a tervek szerint mintegy 10 milliárd forinttal jár jobban a turisztikai szakma, bár ennél nem számolnak az üdülési csekkekre vonatkozó adóváltozásokkal és ezek hatásaival.”
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa