Visszajár az áfa, de meddig?
Az állami támogatások felhasználásával 2004-2005-ben megvalósított beszerzések áfájának utólagos levonhatóságáról döntött az Európai Bíróság. A vállalkozásoknak iparkodniuk kell, hiszen csak október végéig van lehetőségük benyújtani igényüket az adóhatósághoz.
Megnövelt finanszírozási igényt jelentett az áfa le nem vonható részre, és aránytalanul felbruttósította a támogatás összegét, ezért az elmúlt években folyamatosan támadták azt a jogszabályt, amelyet az Európai Közösségek Bírósága most az uniós előírásokkal ellentétesnek minősített. Az állami támogatások felhasználásával megvalósított beszerzések áfa tartalmának levonási tilalmával kapcsolatos szabályokat a Parat Kft. támadta meg az EU-nál és a per megnyerésével majd 2 év (2004. május 1-től 2005. december 31-ig) ilyen típusú támogatásainak áfá-ja vált visszaigényelhetővé.
„Az eljárás egy korábbi, akkor is vitatható korlátozást törölt, ami üdvözlendő, ám az eljárás technikája kevéssé korrekt és kevéssé nagyvonalú, mivel jelentősen korlátozza az adózók számára az önellenőrzésre nyitva álló időt és a kártérítés összegét.” – hangsúlyozta Szolnoki Béla, a BDO Forte Könyvvizsgáló, Adó- és Pénzügyi Szolgáltató Kft. adópartnere. Mint elmondta, az érintett időszakra az önellenőrzés október 20-i határideje jogvesztő, és ha ennek során az adózó hibát vét, - jogtalannak ítélik a visszaigénylését -, akkor jelentős bírságot vetnek ki rá. Az adózót - ha bevallásában téved, illetve e miatt kevesebb adót fizet be - az általános 50%-os bírságon kívül a kérdéses összeg után a jegybanki kamat duplájának megfelelő késedelmi pótlék terheli. Ezzel szemben a 2004-2005 óta eltelt időszakra csak a jegybanki kamatnak megfelelő pótlékot kapja. Ráadásul az adózó ebben a helyzetben kicsit úgy is érezheti, hogy magát jelenti fel, mivel a szabályok szerint ez a speciális önellenőrzés ismételt ellenőrzésre irányuló kérelemnek tekinthető, ha már APEH által lezárt időszakról van szó.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa