Vagyonadó: 30 millió felett indulna
A miniszterelnök azt javasolja a szocialista frakciónak, hogy 30 millió forintos értékhatár felett legyen csak vagyonadó.
A távirati iroda úgy tudja, hogy Bajnai Gordon csütörtökön este frakcióülésen tárja a képviselőcsoport tagjai elé a vagyonadóra vonatkozó új, végleges javaslatát, amely szerint 30 millió forint alatt nem változtatnának a jelenlegi rendszeren, s csak e fölött vetnék ki az egységes vagyonadót az ingatlanokra, 50 millió forintos értékhatár felett pedig ez számottevően is megjelenne. Az utóbbinál a tervezett kulcs évente 0,5 százalék körül lehet. A távirati iroda információi szerint az új javaslat is tartalmazza a méltányosságot, vagyis a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, valamint az állásukat a válság miatt elveszítők kaphatnának valamiféle kedvezményt, de erről még tovább folyik az egyeztetés.Ez az új javaslat valamennyivel kevesebb bevételt eredményezne, mint a korábban megfogalmazott. Azért, hogy a személyi jövedelemadót a tervezett nagyságrendben csökkenthesse a kormány, vélhetően az önkormányzatok, a közösségi közlekedés és a MÁV kiadásait csökkentenék.
Ezek a vagyonadó első elemei, amelyek a későbbiekben tovább bővülhetnek például a nagy értékű hajókra, repülőgépekre, helikopterekre kivetett adóval.
Az MTI értesülései szerint a miniszterelnök azért e mellett a koncepció mellett döntött, mert véleménye szerint ez figyelembe veszi az MSZP frakciója és elnöksége által megfogalmazott elvárásokat és kéréseket. Szerda este az MSZP szűk vezetése Oszkó Péter pénzügyminiszterrel egyeztetett az ingatlanadó terveiről.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa