További témák
hirdetés
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Oszkó prezentált: 2010-től sávos ingatlanadó és változó szja-kulcsok

  • MTI
7939

Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó, 17 százalékos alsó szja-kulcs, amelynek sávhatára 5 millió forint lenne, 32 százalékos felső szja-kulcs és 30 százalékos eva szerepel a 2010-es adótervekben, az MTI szocialista forrásból származó értesülése szerint.

A 2010-re tervezett adócsomagról Oszkó Péter pénzügyminiszter tartott prezentációt az MSZP informális frakcióülésén kedden; a több mint ötórás tanácskozás után Mesterházy Attila frakcióvezető a csomag tartalmáról semmilyen részletet nem mondott az újságíróknak. A frakcióvezető hangsúlyozta: ez volt az első konzultáció, és a tervezetben szereplő számok még változhatnak.

A kormány tervei között a sávosan kivetett ingatlanadó bevezetése szerepel. Eszerint 2 millió forintos érték felett 0,2 százalék, 10 millió forint felett 0,35, 30 millió forint felett pedig 0,5 százalék lenne az ingatlanadó éves mértéke. A garázsok és üdülők után 1 százalékos ingatlanadót kellene fizetni.

A tervek szerint az önkormányzatok vetnék ki az új adót, amelyet 2010. január 1-től vezetnének be, és két részletben kellene fizetni. Először jövő év júliusában az első félévi ingatlanadót fizetnék meg a tulajdonosok. A kabinet az ingatlanadóból évi 125 milliárdos bevétellel számol.

Az, aki nem ért egyet az ingatanára megállapított értékkel, más értékbecslést kérhetne; az értékbecslők körét az állam határozná meg. A tulajdonosok erről a listáról választhatnának, de az értékbecslés költségét maguknak kellene állniuk. Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság korábbi aggályát küszöbölnék ki.

A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt "feljegyeznék", és az örököst terhelné. Az állami intézmények és az egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.

A tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne, és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne. Jövőre megszűnne a tételes eho, és a munkáltatói járulék idei öt százalékos csökkentését minden jövedelemre kiterjesztenék.

A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az eva-kulcs.

Értesülések szerint az MSZP-frakció jelenlévő tagjai leginkább az ingatlanadót bírálták, egyebek mellett azért, mert az szerintük tovább csökkenti az MSZP támogatottságát, és tovább növeli a hátrányos helyzetűek terheit. És többen felvetették, hogy a nyugdíjasokat sértő az eljárás, mert az örököseikre így adósságot hagynának.

Mesterházy Attila frakcióvezető az ülés után újságíróknak hangsúlyozta: az informális frakcióülésen nem döntöttek semmiről, hiszen erre nincs is lehetőség. Az újságírók által felvetett lehetőségekre azt mondta, mivel a konzultációk folynak, nem lehet megmondani, mi lesz a javaslat végleges formája. Mint mondta, a keddi konzultáció arról szólt, hogy a 2010-es adócsomag tekintetében melyek azok az elvárások, amelyek olyanná teszik a javaslatot, hogy a frakció megszavazza. Arról nem beszélt, hogy ezek az elvárások mit takarnak. Hozzátette: az informális frakcióülésen elhangzott javaslatokkal kapcsolatos számításokat a Pénzügyminisztérium elvégzi, és tovább egyeztetnek róluk.

Arra a kérdésre, hogy az ingatlanadó megkapta-e az elvi támogatást, Mesterházy Attila úgy válaszolt: a pénzügyminiszter a további munkához kapott elvi támogatást. Kérdésre válaszolva azt mondta: az a Fidesz dolga, ha el akarja törölni az ingatlanadót, hatalomra kerülése esetén.

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény

Angyal József

okleveles adószakértő

Bérkompenzáció 2012

Angyal József

okleveles adószakértő

Külföldi fuvarozó, magyar megrendelő

Csobánczy Péter

adószakértő

hirdetés
2012 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 1 2 3 4
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X