További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Középiskolásokat versenyeztet az APEH

  • dr. Marosi Andrea
1213

Lezajlott a RangAdó országos döntőjének első fordulója, így pénteken már csak a legjobb négy csapat verseng egymással. Az APEH középiskolások számára indított országos vetélkedőjének döntője kétfordulós, a csütörtöki első fordulóban – amit a Kiemelt Adózók Igazgatóságán rendeztek – 7 csapat, a 7 régió egy-egy győztese mérkőzött meg. A pénteki második fordulóban már a 4 legjobb csapat között dől el a végső sorrend, amit az MTV rögzít, és az m1-es csatornáján szombat délután sugároz.

A RangAdó-ra országosan 194 iskola 664 csapata nevezett be, csapatonként 5-5 fővel. A csapatok 3 internetes fordulóban vettek részt, majd a legeredményesebbek regionális fordulókban mérték össze tudásukat, ahonnan régiónként 1-1 csapat került be a vetélkedő országos döntőjébe. Az APEH első alkalommal meghirdetett országos középiskolai vetélkedőjének a célja az volt, hogy bővítse a középiskolások adózási ismereteit, megismertessen adózástörténeti érdekességeket, napjaink alapvető adózási tudnivalóit, így például a magyar adórendszer felépítését, a kiemelt adónemeket, az adózók jogait és kötelességeit, valamint magát az adóhivatalt. 

A pénteki végső döntő – amelyet az MTV 1-2. Stúdiójában rendeznek – feladatainak kivitelezésében sztárvendégek is közreműködnek a csapatok oldalán. A diákokat segíti majd a szereplésben Csányi Sándor, Fenyő Iván, Kovács Patrícia és Stefanovics Angéla színművész. Az utolsó megmérettetést Szántó Dávid, az MTV riportere vezényli le. Az országos döntő második fordulójának teljesítményét négytagú zsűri értékeli. A bírálóbizottság tagja: Szikora János, az APEH elnöke, Veres János és Kupa Mihály volt pénzügyminiszterek, és Palócz Éva, a Kopint –Tárki Konjunktúrakutató Intézet ZRT. vezérigazgatója.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X