Nagy értékű ingatlan-beruházási csalást derített fel az APEH
Több szereplőből álló értékesítési láncolat által végrehajtott, nagy összegű ingatlan-beruházási csalást derítettek fel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának revizorai nemrégiben - közölte az adóhatóság szerdán.
Az APEH munkatársai egy majdnem két milliárd forintos ingatlanügylet alapján visszaigényelt áfa kiutalás előtti ellenőrzését végezték, amikor egy értékesítési láncolat végső tagjánál 530 millió forint adókülönbözetet, ebből több mint 300 millió forint jogosulatlan visszaigénylést találtak. A csalás kapcsán a hatóság 150 millió forint bírságot szabott ki - olvasható a közleményben.Az ügyletekben érintett, azonos tulajdonosi körhöz tartozó társaságok az egymást követő értékesítések során az ingatlanok értékét irreális mértékben megnövelték, így több társaságnál is nagy összegű visszaigényelhető adó keletkezett. A láncolat eladói pozícióban lévő tagjai fizetendő adójukat jelentős összegű - jellemzően építőipari tevékenységekről kiállított - fiktív számlákkal akarták csökkenteni.
Az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett, valamint magánokirat-hamisítás vétség gyanúja miatt tesz feljelentést a Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalához - olvasható az adóhatóság közleményében.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa