Adóbevallás: hibásan számol az APEH szoftvere
Az APEH szja-bevallást támogató nyomtatványkitöltő szoftvere megjelenése óta hibás - véli szakértőnk. A program az év végén igénybe vehető adójóváírás összegénél megengedi, hogy az adózó saját kárára tévedjen. A problémát a közelgő bevallási határidőre tekintettel már a Pénzügyminisztérium is vizsgálja.
A szoftverhibára már egy hónappal ezelőtt rámutatott a szakértő a hvg.hu "Adóbevallás: Rosszul járunk, ha az APEH tölti ki" című írásában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az adójóváírás összege az év végi bevallásban már egy eredménymező, ennek értékét az adózó nem adhatja meg önkényesen. A munkáltatói igazoláson lévő – év közben figyelembe vett - adójóváírás összege csak egy tájékoztató adat. Más jogszabályhely vonatkozik az évközi adóelőlegnél figyelembe vehető adójóváírásra, és más az év végi elszámolásra.Az APEH hvg.hu írására tett észrevételében azt állította, hogy az adózók kérték, hogy kevesebb adójóváírást igényelhessenek, s - az adóhatóság tájékoztatása szerint - "ennek az igénynek tesz eleget a kitöltő program, azaz piros színnel jelöli a törvény szerint érvényesíthető adójóváírás maximum összegét, de ennél kevesebbet is beírhat a magánszemély".
Azonban ezzel a szoftverhibával - Angyal József számításai szerint - az elmúlt években több tízmilliárd „fekete-jövedelemhez” jutott az APEH révén a költségvetés. Az adóhivatal most úgy hirdeti az egyszerűsített adóbevallást, hogy ezzel a módszerrel az adózási analfabéták is el tudják készíteni a bevallásukat.
Angyal József egy konkrét példán keresztül mutatja be, hogy mi történik 2009. február 15-től, ha valaki az egyszerűsített bevallást választja.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa