Válságkezelés béren kívüli juttatásokkal?
Elbocsátások, leállások, munkaidő-csökkentés, befagyasztott bérek – a gazdasági válság okozta munkaerőpiaci jelenségek. Világszerte szembesülnek munkaadók és munkavállalók a hitelválság okozta problémás helyzettel. A munkahelyek megtartása, bár elsődleges cél, nem mindenütt sikerül. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy ebben a helyzetben a béren kívüli juttatások rendszere segítheti-e, és ha igen, hogyan a cégek gazdaságosabb működését.
„Csökkeni nem fog az egy munkavállalóra fordított cafeteria-összeg, de ennek két oka van: a munkaszerződésben meghatároztuk a konkrét összeget, és a munkatársak felét el kellett bocsátani” – mondta egy neve elhallgatását kérő banki alkalmazott, akit arról kérdeztünk, változik-e a cégnél a béren kívüli juttatások rendszere a válság hatására. Azt is elmondta, kollégái visszajelzése alapján előfordulhat, hogy más lehetőségeket preferálnak majd, mint korábban, amikor összeválogatják a béren kívül kapott cafeteria-elemeket.Egy másik, a pénzpiachoz kevésbé kötődő cég HR-vezetője pedig arról számolt be, ők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy növelhetik is az erre szánt összeget, amit a béren kívüli juttatások 400 ezer forintos adómentes határának idei eltörlése meg is könnyít. Nem reprezentatív, de kisebb, 5 – 14 főt foglalkoztató cégek vezetőinél érdeklődve azt a választ kaptuk: nem tudják, ténylegesen spórolhatnának-e a béren kívüli juttatásokkal, bár a legtöbb helyen hideg és melegétel illetve. ajándékutalványt adnak a munkavállalóknak.
A béren kívüli juttatások szerepe nemzetközi összehasonlításban ott erősebb, ahol alacsonyabb az átlagbér, és magasabbak a bért terhelő adó és járulékterhek. A Sodexo Pass utalványforgalmozó ügyfelei körében is érzékelhető az a tendencia, hogy a cégek a gazdasági válság hírére visszafogják a béremeléseket, és a korábban erre szánt forrásokat inkább adómentes béren kívüli juttatások formájában adják oda dolgozóiknak – tudtuk meg Sztankovits Mónikától, a cég kommunikációs vezetőjétől. Különösen érezhető ez a tendencia a melegétel- és ajándékutalványok esetében – tette hozzá.
A válságtól független, évek óta tapasztalható jelenség a béren kívüli juttatások, és ezen belül a szabadon választható cafeteria rendszerek súlyának növekedése a munkáltatók által kínált juttatási csomagokban. Ennek oka az adómentesen adható keretek folyamatos növekedése, melynek hatására egyre több cég vállalja a magasabb adminisztrációs terheket az elérhető megtakarításért cserébe. A várakozások szerint az egyes béren kívüli juttatásokat korlátozó évi 400 000 forinos határ eltörlésével a 2009-es évben ez a folyamat tovább gyorsul.
A jelenlegi gazdasági helyzetben cégmérettől függően különböző stratégiákban lehet gondolkodni. Kisebb, 30 fő alatti cégeknél célszerű átgondolni, hogy a jelenleg rendelkezésre álló béren kívüli juttatási formák közül melyek azok, amelyeket legtöbb dolgozójuk hasznosítani tud, és ezeket a lehető legnagyobb összegben adják dolgozóiknak. Ha a béremelésre szánt összeget a béren kívüli juttatások növelésére fordítják, ez átlagosan több mint kétszer akkora nettó értéket képvisel a dolgozók számára a béremeléshez képest. Egyes béren kívüli juttatási formák, mint a melegétel utalvány, az ajándékutalvány vagy a kultúrautalvány különösen rugalmasan felhasználhatóak, bármely háztartás számára gyakorlatilag a készpénzzel azonos gazdasági segítséget jelentenek. Más juttatások, mint az internet utalvány, az egészségpénztárak vagy az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések erősebben köthetőek valamilyen élethelyzethez, de a legtöbb családban szintén komoly segítséget jelentenek. A nagyobb vállalatok pedig szakértőhöz fordulhatnak saját választható cafeteria rendszerük kialakításakor.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa