A cseh egészségbiztosítás töblettel zárt
Többlettel zárták a tavalyi évet a csehországi egészségbiztosítók. Sikerült megfékezniük a kiadásokat, miközben többet áldoztak a megelőzésre. Az egészségbiztosítók összbevétele 202,8 milliárd koronát, a kiadás 185,6 milliárd koronát tett ki. 2007 végén a biztosítók számláin összesen 26,8 milliárd korona volt. Az 1992-be létrehozott több biztosítós rendszer egészében véve stabil és jól működik. Ezeket az adatokat az a képviselőház számára készült jelentés tartalmazza, amely hétfőn került a cseh sajtó kezébe.
A jelentést a cseh kormány szeptember 10-én hagyta jóvá, és javasolta a képviselőknek, hogy fogadják el. Csehországban tavaly kilenc egészségbiztosító működött, az idén egy újabb alakult. Az egészségügyi tárca szerint az utóbbi időben három új egészségbiztosító kért működési engedélyt az illetékes szervektől, de ügyükben még nem született döntés.
A cseh ellenzék szerint várható, hogy az idén tovább nő a többlet. A biztosítókat ugyanakkor gyakran éri bírálat, miért tartanak a számláikon ilyen nagy pénzeket, ahelyett, hogy ezeket a gyógyításba fektetnék. A biztosítók azt állítják, a felgyülemlett összegeket arra tartalékolják, hogy a minőségi, magasabb szintű gyógyításért többet tudjanak fizetni.
A jelentésből kiderült, hogy az állam tavaly 47,5 milliárd koronányi biztosítást fizetett a gyermekek, nyugdíjasok és a munkanélküliek nevében. Ez 10,4 százalékkal több, mint 2006-ban. A teljes befizetett egészségbiztosítási összeg 152 milliárd koronát tett ki, 10,1 százalékkal többet, mint 2006-ban.
A biztosítók bevételei 10,9 százalékkal emelkedtek tavaly, a kiadásaik csupán 3,1 százalékkal emelkedtek.
A kiadások felét - 50,1 százalékát -, akárcsak korábban, a kórházak kapták. A háziorvosi rendelők a pénz 24 százalékát kapták, 0,3 százalékkal többet, mint 2006-ban. A gyógyszerkiadások csökkentek. 2006-ban erre ment el a pénz 20,3 százaléka, tavaly már csak 18,6 százalék. Az otthoni ápolásra fordított összeg viszont 14 százalékkal emelkedett. A megelőzésre 763 millió koronát fordítottak a biztosítók, 66,3 százalékkal többet, mint 2006-ban.
A biztosítottak száma átlagosan 10,3 millió volt, 26 ezerrel több mint 2006-ban. A külföldi állampolgárságú biztosítottakra fordított összeg 11 százalékkal emelkedett, 277,8 millió koronára.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa