További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adó és költségvetés: a szocialista platformok bíznak a folytatásban

  • dr. Marosi Andrea
1159

A szocialista párt különféle platformjai bíznak abban, hogy lesz elfogadott költségvetés, és hogy a kormány kitölti mandátumát - írja a Népszabadság hétfői számában.

A lap által megkérdezett platformok képviselői kivétel nélkül azt mondták, hogy bíznak a kormányfő Megegyezés című programjában. Az MSZP-ben hét csoportosulás van, a legrégebbiek 1990-ben alakultak.

A fiatal tömörülések egyike, a 2007 elején intézményesülő, "gyurcsányistának" tartott Progresszív Platform ügyvezető alelnöke, Nagy László azt mondta: az MSZP-nek teljes mellszélességgel vállalható programja van.

Fekete Zoltán, a Népi Platform elnöke úgy fogalmazott: a Fidesz nyugodtan állítsa át az óráját 2010-re, mert az egypárti kormány kitölti a mandátumát. Úgy látja, az adótörvények és a költségvetés is átmegy a parlamenten, és ez az SZDSZ érdeke is. Hozzátette: az ésszerű kompromisszumokra készen áll az MSZP.

Kertész Krisztián, az Ésszerűség és Felelősség Platform elnöke azt mondta: az SZDSZ adójavaslataiban vannak olyanok, amelyek elfogadhatók és beépíthetők a tervezetbe. Véleménye szerint ha a személyi ellentéteket sikerül a pártoknak feloldaniuk, akkor átmennek az adótörvények.

Baja Ferenc - a Népszabadság által jelentős befolyásúnak mondott - Szocialista Platform elnöke azt közölte, megnyugtatónak tartja, hogy az MSZP és az SZDSZ megbeszélései nem fokozták a feszültséget

Az MSZP legnagyobb, legbefolyásosabb platformja a Baloldali Tömörülés. Vezetője, Kiss Péter úgy fogalmazott: "van egymáshoz közeli baloldali és liberális vízió a jövőről, lehet közös Magyarország-képünk".

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

Tanuló juttatása

Dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő

Ingatlan értékesítés adózása

Surányi Imréné

adószakértő

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

Surányi Imréné

adószakértő

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X