hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gyenge nyugdíjpénztári hozamok: röpködnek a mínuszok

  • HVG

Rég nem látott negatív hozamok riasztják a nyugdíjpénztári tagokat az idén, ám az, hogy a tőkepiaci árfolyamok a mélyponton vannak, még jól jöhet a portfóliót frissen választóknak. Felér majd egy kisebb csodával, ha valamelyik nyugdíjpénztár az inflációnál magasabb hozamot ér el az idén, de még a néhány százalékos pozitív hozamért is meg kell majd harcolni.

A küzdelem heroikusnak ígérkezik, a nyugdíjpénztárak vagyona ugyanis piaci értéken több mint 130 milliárd forinttal csökkent az idei első negyedévben, ezen belül a magánpénztári ágban 4 százalékos, az önkéntes pénztáraknál pedig 7 százalékos vagyonvesztést kellett elkönyvelni a 2007 végi állapothoz képest. Az esés - bár csillapuló ütemben - a második negyedévben is folytatódott. Mindez a nemzetközi és a hazai részvényárfolyamok mélyrepülésével, valamint a magyar állampapírárak tavaly óta tartó esésével indokolható, az előbbi elsősorban a magas részvénytartamú pénztári portfóliókat tépázta meg. Meglehetősen rosszul jött tehát azoknak a magánnyugdíjpénztáraknak, amelyek a jogszabály által előírt 2009-es határidő előtt egy évvel bevezették a választható portfóliós rendszert és ezen belül a 40 százaléknál nagyobb arányban részvényt tartalmazó növekedési portfóliót. Így tett az OTP Magánnyugdíjpénztár is, arra hivatkozva, hogy nem akarja megfosztani zömmel pályakezdő tagjait a múltbeli hozamok alapján a legkedvezőbbnek látszó befektetési csomagtól. A növekedési portfólió ugyanis csaknem 600 ezer - a nyugdíjra még legalább 15 évet váró - OTP-s kasszatagnak jár.

A sietség látszólag nem fizetődött ki, hiszen az OTP Magánnyugdíjpénztár vagyona piaci értéken számolva 6 százalékkal sorvadt az első három hónapban, azóta pedig tovább fogyott. Erre mutat, hogy a pénztár által - egyelőre egyedüliként - közölt napi árfolyamadatok szerint a növekedési portfólió teljesítménye 15 százalékos mínusszal elérte eddigi mélypontját, és a 10-40 százalék közötti részvényhányadot tartalmazó kiegyensúlyozott portfólió is a kiinduló érték 91 százalékán áll, míg a kevesebb mint 10 százaléknyi részvényt tartalmazó klasszikus csomag hónapok óta 95-96 százalékos piaci értéken mozog, tehát az első fél évet tekintve ugyancsak negatív hozamot ért el.

"A befektetési politikát nem néhány hónapra határozzuk meg, hanem az egyes portfóliókban a várható nyugdíj-előtakarékossági időtávhoz igazítjuk" - óvta a HVG-t az elhamarkodott következtetésektől Gáti László, a pénztári vagyont kezelő OTP Alapkezelő marketing- és értékesítési igazgatója. Így a növekedési portfólió befektetési stratégiája több évtizedre, míg a kiegyensúlyozott portfólióé is 5-15 évre méretezett. Az egyes csomagokba választott értékpapíroknál azonban igyekeznek figyelembe venni a rövidebb távú trendeket is, tette hozzá Gáti. Az idei teljesítményeket azonban behatárolja a befektetési célpiacok hozama, miután pedig az idén eddig mind a kötvény-, mind a részvénypiacok teljesítménye negatív, a pénztári hozamok is csak akkor javulhatnak, ha kedvezőre fordul a klíma a nemzetközi tőkepiacokon.

Csak minimális pluszra lát esélyt a kasszák ez évi hozamainál Harsányi Judit, az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár, valamint a Premium Magánnyugdíjpénztár vagyonkezelését végző AXA Biztosító Zrt. vagyonkezelési igazgatója is. A 2006-os indulása óta legalább felerészben részvényeket tartó Premium kassza befektetési csomagjának irányadó piaci indexe például jelenleg mínusz 11,8 százalékon áll, míg az AXA növekedési portfóliójáé mínusz 13,5 százalékon, s csupán az állampapír-túlsúlyos konzervatív portfóliónál van kétszázalékos pluszban az index. A tőzsde- és állampapír-piaci indexekre azonban minden befektetési csomagnál rá tudott verni az AXA. A részvények esetében például sikeresnek bizonyult a latin-amerikai részvények favorizálása és a pénzintézeti papírok mellőzése. Helyette fogyasztási cikkeket előállító és megfelelő osztalékhozamot biztosító fejlődő piaci vállalatokra összpontosított a vagyonkezelő.

Az erőteljes részvényáresés azonban kedvezhet azoknak a pénztártagoknak, akik most választanak majd portfóliót. Ők vannak többségben, hiszen tavaly csak fél tucat pénztár vállalta az úttörő szerepet a meglévő húszból (számuk jövőre eggyel csökken az Uniqa és az Aegon pénztárak egyesülése miatt). A mélybe zuhant tőzsdei árak miatt annak is érdemes megfontolnia a váltást, aki tavaly kockázatkerülésből a konzervatív, állampapír-többségű csomagra voksolt. Más kérdés, hogy a váltással kapcsolatos döntést nehezíti, hogy a tagok számláin idén keletkező hozamot előreláthatólag minimum féléves késéssel tudják majd jóváírni, mert továbbra is akadozik a központi díjbeszedéshez kapcsolódó adattovábbítás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink