További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csaknem száz német adócsaló jelentkezett önként

  • MTI
1280

Több mint 90 németországi gyanúsított már beismerte, hogy adócsalást követett el - jelentette be a bochumi ügyészség.

A február 15-én kirobbant német adócsalási botrányban a vizsgálatokat irányító ügyészség kedden tárta a nyilvánosság elé a nyomozás eddigi eredményeit. Eszerint mintegy 150 gyanúsítottat vizsgált meg, s közülük 91 beismerő vallomást tett. Ezen kívül 72 esetben érkezett úgynevezett önfeljelentés a hatóságokhoz. Az elmúlt 10 napban a fizetési kötelezettség alól kibújó adóalanyoktól 27,8 millió euró utólagos befizetés folyt be az államkasszába. 

A keddi közlemény szerint a nyomozás több nagyvárosra, köztük Münchenre, Hamburgra, Frankfurtra, Stuttgartra és Berlinre, valamint Észak-Rajna-Vesztfália több kisebb városára terjedt ki. A vizsgálatban az adóhatóságok mintegy 140 alkalmazottja vett részt, s eddig mintegy 150 gyanúsított lakását, illetve irodáját kutatták át. Közülük 91 gyanúsított beismerő vallomást tett. 

A német hírszerzés, a BND által korábban egy liechtensteini informátortól megszerzett banki adatok alapján merült fel több száz tehetős német polgár esetében az adócsalás gyanúja. Konkrétan az, hogy az elmúlt években több száz millió eurót helyeztek el az LGT nevű liechtensteini bankban, valamint több hercegségi alapítvány számláján, mégpedig a kötelező adófizetés elmulasztásával. A botrány első áldozata Klaus Zumwinkel, a német posta (Deutsche Post) elnöke volt, aki február 15-én a gyanú miatt lemondásra kényszerült. 

A hatóságok rögtön ezt követően kezdték meg az országos nyomozást, ami a keddi mérleg szerint eredményes volt. A szóban forgó liechtensteini bank, valamint az említett alapítványok számláján az eddigi információk szerint az adófizetés elmulasztásával mintegy 200 millió eurót helyeztek el. A hatóságok közölték ugyanakkor, hogy az elmúlt napokban meg nem nevezett személyek 27,8 millió eurós adót fizettek be, s az összeg napról-napra növekszik. Szakértők egyébként még legalább ekkora - utólagos - adóbefizetéssel számolnak. 

Az ügyészség közleményében neveket egyáltalán nem említett. Utalt ugyanakkor arra, hogy az ügyben az LGT mellett egy másik liechtensteini bank is érintett. A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a Vontobel bankházról van szó. 

Korábban ismertté vált, hogy három német bank néhány alkalmazottját is gyanúsítják azzal: az adócsaláshoz segítséget, illetve tanácsokat nyújtottak ügyfeleiknek. A német hírszerzés informátorának tevékenységéről ezúttal nem esett szó. Keddi sajtóértesülések szerint azonban lehetséges, hogy a BND-nek nem is egy, hanem több liechtensteini informátora volt.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X