További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Eltartottak: április 15-éig kell bejelenteni a járulékfizetést

  • MTI
1091

Az adóhatósághoz április 15-éig kell bejelenteniük a járulékfizetést azoknak az eltartott közeli hozzátartozóknak, akik április 1. óta egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezettek.

Az ingyenes egészségügyi ellátást ugyan az idén még igénybe vehetik a járulékot nem fizetők is, ám nem árt tudni, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalra (APEH) nem vonatkozik a moratórium, így akit a revizorok rajtakapnak, attól kamatostul behajtják majd a járulékot, sőt még bírságot is kiszabhatnak.

A közeli hozzátartozók április 1-jétől eltartott címen már nem jogosultak az ingyenes egészségügyi ellátásra. Ha valaki más jogcímen nem biztosított, illetve nemzetközi egyezmény alapján sem jogosult térítésmentes egészségügyi szolgáltatásra, 9 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

A kiskorú eltartottak továbbra is alanyi jogon, ingyenesen jogosultak az egészségügyi szolgáltatásokra, ahogy a táppénzen, GYED-en, GYES-en lévők és a közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulók is.

A járulékfizetés alapja fő szabályként a minimálbér, aminek összege az idén 65 500 forint, a járulék összege így havi 5 895 forint. Ha a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a minimálbér összegét, és erről a települési önkormányzat polgármestere hatósági bizonyítványt állít ki, a járulékfizetés alapja az egy főre jutó tényleges havi jövedelem, de legalább az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege (az utóbbi jelenleg 27 130 forint, a járulék összege ennek alapján havi 2 441,7 forint).

A szociálisan rászorultaknak, ha erről hatósági bizonyítvánnyal rendelkeznek, nem kell megfizetniük a járulékot. Az eltartott helyett más is befizetheti az egészségügyi szolgáltatási járulékot, ehhez azonban az APEH hozzájárulása szükséges.

A járulékfizetésre kötelezettnek a járulékfizetési kötelezettséget és annak megszűnését, továbbá a járulékfizetés átvállalásának tényét és az átvállalás megszüntetését is 15 napon belül be kell jelentenie az állami adóhatósághoz az APEH honlapjáról letölthető 07T1011., illetve a 07T1021. számú adatlapon. Ha az egy főre jutó jövedelem kisebb a minimálbérnél, először a hatósági bizonyítványt kell beszerezni a polgármestertől, s annak birtokában kell bejelentkezni az adóhatósághoz. Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12-éig kell befizetni.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

EU-s magánszemélynek kifizetői kifizetés

Surányi Imréné

adószakértő

Alkalmi munka

Angyal József

okleveles adószakértő

Osztalék és adója

Angyal József

okleveles adószakértő

2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X