hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Horgászoktól vár véleményt a Miniszterelnökség

  • MTI

Ősszel kerülhet a kormány elé a horgászturisztikai stratégia és program, az előkészítő munkacsoportban a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) mellett a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is részt vesz – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a miniszterelnök főtanácsadója.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy a kormány közéleti tevékenysége a társadalmi párbeszédre épül, ezért a vízi turizmus jövőjének alakításában számítanak a horgászok észrevételeire. A több mint 800 ezer tagot képviselő Mohosz részéről jogos igény, hogy bekapcsolódhassanak a fejlesztésekbe, véleményezhessék a beruházásokat. A konzultációk eredményei mindig hasznosulnak, a kormány figyelembe veszi az érintettek visszajelzéseit, így a horgászok észrevételeire is számít a stratégia kidolgozásakor – tette hozzá.

A Miniszterelnökség képviseletében az aktív Magyarországért felelős államtitkár méltatta a kezdeményezést. Révész Máriusz szerint a stratégia 10 évre kijelölheti a vízi turizmushoz kapcsolódó fejlesztések irányait. Az államtitkárság komolyan veszi az egyeztetést a civil szervezetekkel, hogy a turisztikai stratégiák kidolgozásában részt vehessenek mindazok, akik a legjobban értenek az érintett területhez – fogalmazott.

Szűcs Lajos országgyűlési képviselő (Fidesz) a Mohosz elnökeként hangsúlyozta, hogy a stratégiának köszönhetően új szintre lép a szervezet kapcsolata a kormánnyal. A horgászat gazdasági szempontból is jelentős tevékenység, hiszen tavaly csaknem 10 millió szabadidős nap kapcsolódik hozzá, a családtagokkal együtt legalább 1 millió ember vesz benne részt, foglal szállást és vesz igénybe szolgáltatásokat évről évre. Fejlesztésekre azért is szükség lesz, hogy a Mohosz közfeladatot ellátó szervezetként biztosíthassa az állami tulajdonú vizek fennmaradását – tette hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink