hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Wizz Air: 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott

  • MTI

Ismétlődő jogsértések miatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala első fokon a Wizz Air légitársaságra – közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.

Tuzson Bence tájékoztatása szerint a hivatal az elmúlt két hónapban hét esetben folytatott fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz Airrel szemben. Ezekből ötben állapított meg fogyasztóvédelmi szabálysértést. Hangsúlyozta: ismétlődő jogsértés esetén a lehető legszigorúbb büntetésre számíthatnak a fogyasztókat megkárosító társaságok, ezért a kormányhivatal első fokon 300 millió forint bírságot szabott ki, erről tájékoztatták a légitársaságot.

Tuzson Bence kifejtette, "minden esetben a legszigorúbban fellépünk az utasok megtévesztésével, megfelelő tájékoztatásuk elmulasztásával, illetve az ellenük tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben".

A kormányhivatal a május 25-ei Frankfurt-Budapest, a június 6-ai London-Budapest, a június 19-ei Brüsszel-Budapest, a június 25-ei London-Gatwick-Budapest és a június 30-ai Marosvásárhely-Budapest járattal kapcsolatban állapított meg fogyasztóvédelmi szabálysértést.

A Wizz Air június 25-ei London-Gatwick-Budapest járatán utazók több mint 24 órás késéssel indulhattak csak útnak, június 30-án pedig a Marosvásárhely-Budapest járatnál a helytelen utastájékoztatás és az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított magatartás miatt indult eljárás.

A Wizz Air az MTI megkeresésére csalódottságának adott hangot a döntéssel kapcsolatban, leszögezték ugyanakkor, hogy elsőfokú, nem jogerős ítéletről van szó, amelyet tanulmányoznak és további nyilatkozatokat ezzel kapcsolatban nem tesznek.

Hozzátették: az elmúlt három hónapban a Wizz Air több mint 60 ezer repülőjáratot üzemeltetett sikeresen, amelyek közül a nyári főszezonban kevesebb, mint 1 százalék szenvedett el jelentősebb késést, vagy kellett törölni a járatot. A Wizz Air közleményében elnézést kért az utasoktól és azt írta, mindent megtesznek, hogy csökkentsék a működési zavarokat.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a múlt héten közölte, hogy elfogadta a Wizz Air kötelezettségvállalását egy másik kifogásolt ügyben, a Wizz Flexszel kapcsolatban, így a szolgáltatást 2010 óta igénybe vevő fogyasztóknak együttesen 250 millió forint kompenzációt fizet a légitársaság, és a díjkülönbözetet is megkapják azok, akik igénybe vették a szolgáltatást és az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegy ára, mégis a magasabbat kellett kifizetniük.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink