hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több százmilliós üzemanyagcsalás – hamis számlák

  • MTI/Adózóna

Csalás bűntette miatt nyomoznak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, miután ismeretlenek több százmilliót csaltak ki vállalkozóktól – tájékoztatta Kiss Z. Edward szóvivő csütörtökön az MTI-t. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján azt közölte: egy bűnszervezet üzemanyag-értékesítő vállalatnak adja ki magát, és milliókat csal ki hazai cégektől.

hirdetés
hirdetés
Kiss Z. Edward a folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva csak néhány részletet árult el az ügyről. Mint mondta, az egész ország területén tevékenykedő bűnszervezet által kicsalt összegek 1 és 5 millió forint között voltak. A bűncselekmény-sorozatban munkát kereső embereket szólítottak meg és bizalmi állást ígértek nekik, majd bankszámlát nyittattak velük és ezekre utaltatták a kicsalt pénzeket.

A MÁSZ hivatalos honlapján, a petroleum.hu oldalon található felhívás szerint a csalók néhány, üzemanyag-nagykereskedelmi tevékenységet is folytató tagvállalatuk nevével visszaélve kínálnak kedvezményes áron üzemanyagot, a különböző tevékenységet folytató, nagyobb üzemanyag-felhasználással rendelkező vállalkozásoknak. Azt írták, hogy a több mint másfél éve garázdálkodó banda több mint száz vállalkozásnál próbálkozott már és jelentős, esetenként akár több millió forintos nagyságrendben tesznek ajánlatot, majd a szerződéses árhoz képest extra kedvezményt kínálnak, aminek feltétele az azonnali – az áru beérkezését megelőző – fizetés.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az információgyűjtő hamis megkeresés, nem az üzemanyag-nagykereskedő partner e-mail-címéről érkezik, a megküldött (hamis) elektronikus számlán nincs időbélyeg vagy azonosító, és a megküldött számlán nem a hivatalos partnerrel kötött szerződésben szereplő, a korábbi kereskedelmi ügyleteknél alkalmazott bankszámlaszám van feltüntetve.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, egy HVG magazin csomagot (HVG Extra A Nő és HVG Extra Business) is küldünk önnek, és 25%-os kedvezménnyel vehet részt a HVG Munkajog 2017 Konferencián! Az akció feltételei a 2017. március 20-ától május 2-áig megrendelt, és 2017. május 15-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak. Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek neve és regisztrációs száma a befizetés után kiküldött számlán lesz feltüntetve.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Raktárlétesítés bejelentése

Tirpák Anita

Mérlegképes könyvelő és adószakértő

Corvin-Alkusz Kft.

Pénztárgép helyett

Magos Zoltánné

adószakértő

Székhely kiadása albérletbe

Magos Zoltánné

adószakértő

2017 március
H K Sze Cs P Sz V
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X