hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Társasházak támogatása: több milliárd forint a távfűtési rendszerek korszerűsítéséhez

  • MTI

Márciustól újra pályázhatnak – összesen 3 milliárd forintos keretösszegben – a társasházak és lakásszövetkezetek a távfűtési rendszerek korszerűsítésére, a szabályazhatóságot lehetővé tévő berendezésekre, de akár radiátorcserére is – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára ma reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár kifejtette: a tavaly indult programon keresztül 26 300 lakást értek el, és jövőre további 25-30 ezer ingatlan fűtési rendszerének korszerűsítését tervezik az 50 százalékos önrészt igénylő támogatással. Magyarországon tavaly nyáron, még az első program indulása előtt nagyjából 200 ezer korszerűtlen távfűtéses rendszerű lakást tartottak számon – jegyezte meg.

Az egy lakásra igényelhető támogatási összeg 400 ezer forint, társasházak esetében pedig a limit 75 millió forint – ismertette az államtitkár. 

A minisztérium azt várja a programtól, hogy 18 millió kilowattóra energiamegtakarítást eredményezzen és 4000 tonnával csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást.

A tavasztól elérhető keretre kimerülésig lehet pályázni – mondta Kaderják Péter, utalva arra, hogy a legutóbbi pályázat kerete 5 hónap alatt fogyott el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink