hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Beteg gyermek otthoni gondozása: többen kaphatnak időskori támogatást

  • Winkler Róbert nyugdíjszakértő

Az Alkotmánybíróság júliusi döntésével megsemmisítette a gyermeküket betegségük miatt otthon gondozókat megillető időskori támogatás jogosultsági feltételeinek egyes szövegrészeit, így többen kérhetik és kaphatják ezt az ellátást.

2018. január 1-jétől került bevezetésre az otthonukban gyermeküket ápoló hozzátartozók részére megállapítható időskori támogatás, mely ellátásra való jogosultsági és folyósítási feltételeket a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (szociális törvény), valamint a 383/2017. (XII.12.) kormányrendelet vonatkozó rendelkezései tartalmazzák.

A szociális törvény támogatásra vonatkozó jogosultsági feltételeit tartalmazó bizonyos szövegrészeit az Alkotmánybíróság a 25/2019. (VII. 23.) számú határozatában alkotmányellenesnek találta, és a szövegrészek megsemmisítéséről rendelkezett. A megsemmisített rendelkezések az Alkotmánybírósági határozat közzétételét követő naptól – 2019. július 24-étől – nem alkalmazhatóak.

Mi változott és mi nem a támogatásra való jogosultság tekintetében a korábbi szabályozáshoz képest?

Nem változott az a tény, hogy a támogatás a szociális törvény hatálya alá tartozó ellátás, ezért a támogatásra való jogosultság tekintetében az érintett személynek mindenekelőtt továbbra is Magyarországon élő magyar állampolgárnak kell lennie, illetve ezen személyi körön kívül olyan Magyarországon élő személy lehet jogosult az ellátásra, aki az szociális törvény külön szakaszában meghatározott bevándorolt, letelepedett, menekült, oltalmazott vagy hontalan státusszal rendelkezik.

Az a jogosultsági feltétel sem változott, hogy a támogatást kizárólag olyan személy részére lehet megállapítani, aki öregségi nyugdíjasnak minősül. E tekintetben öregségi nyugdíjas az a személy, aki a nők kedvezményes öregségi nyugdíjában részesül, valamint aki a nyugdíjkorhatára betöltésére tekintettel részesül öregségi nyugdíjban. A nyugellátás folyósításának szüneteltetése nem befolyásolja a nyugdíjas státuszt, ezért pusztán a szüneteltetés ténye nem eredményezheti az ellátásra való jogosultság hiányát.

Annak a személynek viszont, aki csupán az öregségi nyugdíja rögzítését – a nyugdíja folyósítás nélkül került megállapításra – kérelmezte, vagy aki részére a nyugellátása még nem került határozattal megállapításra csupán úgynevezett nyugdíjelőleget folyósítanak, a támogatás, nyugdíjas státusz hiányában, továbbra sem állapítható meg.

Szintén nem állapítható meg a támogatás azok részére, akik úgynevezett korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, vagy megváltozott munkaképességűek ellátásában – rehabilitációs, rokkantsági ellátás – részesülnek, mivel ezek a személyek nem minősülnek saját jogú nyugdíjasnak.

Az Alkotmánybíróság döntése következtében viszont vagylagossá vált az a jogosultsági feltétel, hogy a gyermek 20 éven át tartó saját háztartásban történő ápolása, gondozása mellett az érintett szülő a beteg gyermekére tekintettel az ápolás, gondozás időtartama alatt az szociális törvény hatálya alá tartózó ápolási díjban, gyermekek otthongondozási díjában, illetve ápolási díj esetében legalább egy év időtartamban emelt vagy kiemelt összegű ápolási díjban részesüljön.

Az Alkotmánybíróság döntése alapján előállt új jogszabályi környezetben a támogatásra való jogosultság megállapíthatóvá válik azon szülők részére is, akik a beteg gyermekükre tekintettel nem részesültek 20 éven keresztül, vagy egyáltalán nem részesültek gyermekek otthongondozási díjában, ápolási díjban, emelt, illetve kiemelt összegű ápolási díjban. A támogatás megállapíthatóvá válik azon szülő részére, aki bizonyítani tudja, hogy az öregségi nyugdíja megállapítását megelőzően, tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermekét legalább 20 éven át otthonában ápolta, gondozta és az ápolás, gondozás időszaka alatt nem rendelkezett napi 4 órát meghaladó munkaidejű munkaviszonnyal vagy más foglalkoztatási jogviszonnyal.

További változás a jogosultsági feltételekben, hogy a legalább 20 éven át tartó ápolás, gondozás számításakor már nem csak az ugyanazon gyermek ápolásával eltöltött időszakot kell figyelembe venni, több gyermek esetén az ápolási időszakok összeszámíthatóak. Egy adott időszak csak egyszeresen vehető figyelembe, függetlenül azon ténytől, hogy abban az időszakban a szülő esetleg kettő, vagy több tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermekét ápolta, gondozta.

Az ápolás, gondozás bizonyítása során továbbra is él az a szabály, hogy a támogatás iránti igény elbírálása során kizárólag a gyermekre tekintettel megállapított ápolási díj időtartamát lehet jogosultsági időként elismerni, más hozzátartozó – szülő, házastárs stb. – ápolása jogán igénybe vett ápolási díj időtartama a támogatásra való jogosultság tekintetében nem vehető figyelembe. Gyermeknek a vérszerinti, az örökbefogadott, a mostoha és a nevelt gyermeket kell érteni, függetlenül attól, hogy az ápolási díj megállapításakor és folyósításakor a gyermek már nagykorú.

A támogatás megállapítására irányuló kérelmet írásban, kizárólag az erre a célra rendszeresített nyomtatvány (igénybejelentő-lap) kitöltésével, illetve elektronikus úton ügyfélkapus azonosítással a Magyar Államkincstár honlapján is be lehet nyújtani, a benyújtott igényt a kérelmező lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal járási/kerületi hivatalának nyugdíjbiztosítási főosztálya bírálja el. Az igényt, a nyugdíjakkal megegyezően, visszamenőleg legfeljebb hat hónapra lehet érvényesíteni, az ellátást a jogosultsági feltételek fennállása esetén legkorábban az igénybejelentés időpontját megelőző hatodik hónap első napjától lehet megállapítani.

A megállapított támogatást a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága folyósítja. A megállapított támogatást abban az esetben is folyósítani kell, ha az adott személy öregségi nyugellátásának folyósítása bármely oknál fogva szünetel. (Például: kérelemre, közszolgálati típusú jogviszony fennállása miatt.)

Példa a támogatásra való jogosultság tekintetében történt jogszabály-változásról:

1.) 1955. január 5-én született személy részére 2019. január 5-étől állapítottak meg öregségi nyugdíjat és a tartósan beteg gyermekére tekintettel 1993. december 1-jétől 2015. december 31-éig – tehát több mint 20 éven át – ápolási díjban részesült, azonban ezen időtartamon belül emelt, illetve kiemelt összegű ápolási díjban nem részesült, ezért a támogatás iránti igény az Alkotmánybíróság döntését megelőzőn elutasításra került.

Amennyiben ugyanezen személy a támogatás megállapítása iránti igényét az Alkotmánybírósági döntést követően újból előterjeszti, úgy abban az esetben – figyelemmel arra, hogy a gyermekre tekintettel kapott ápolási díjban részesüléssel az érintett személy bizonyította a gyermeke tartós betegségét, illetve fogyatékosságát, valamint a gyermeke legalább 20 éven át tartó saját háztartásában történő ápolását – a támogatás az újabb igénybejelentést megelőző hat hónapra visszamenőlegesen megállapítható lesz.

2.) 1944. június 1-jén született személy részére 2004. június 1-jétől állapítottak meg öregségi nyugdíjat. 2019. szeptember 1-jén nyújtja be a támogatás iránti igényét, mely alapján megállapítható, hogy tartósán beteg, illetve fogyatékos gyermekeire tekintettel 1983. május 1-jétől 1992. december 31-éig gyermekgondozási segélyben, majd ezt követően 1993. március 1-jétől 2004. május 31-éig bizonyítani tudja az otthongondozás tényét, a támogatás, figyelemmel arra, hogy a nyugdíja megállapítását megelőzően több mint 20 éven át gyermekeit otthonában gondozta, az igénybejelentést megelőző hat hónapra visszamenőlegesen megállapítható lesz. Az Alkotmánybíróság döntését megelőző igényelbírálás esetén az adott személy kérelmét el kellett volna utasítani, mivel nem részesült 20 éven át ápolási díjban, illetve azzal egyenértékű ellátásban, továbbá nem részesült legalább egy éven át emelt, vagy kiemelt összegű ápolási díjban és a gyermekgondozással eltöltött időszakra kapott ellátás nem ugyanazon gyermekére tekintettel illette meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszemélyes kft. létszáma

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Kis- és középvállalkozások kedvezménye

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink