hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szigorúbban és gyakrabban ellenőrzik, hogy van-e kórokozó a burgonyában

  • adozona.hu

Szigorodtak a Ralstonia solanacearum növénykórokozó baktérium felszámolására tett intézkedések a vető- és áruburgonyában, írja közleményében a Nébih.

A burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum uniós zárlati baktérium 2019-ben – az előző évekhez képest – jóval több helyszínen fordult elő hazánkban. A megnövekedett növényegészségügyi kockázat miatt 2020-ban az eddigieknél országosan 30 százalékkal több hatósági ellenőrzés – termőhelyi szemle, mintavétel és laboratóriumi vizsgálat – elvégzését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A növényvédelmi felügyelők az intenzív ellenőrzési program részeként a hazai termesztés mellett az Európai Unió többi tagállamából származó vetőburgonyatételek mintavételét is növelik. A vetőként árult vagy reklámozott (vető méretű, apró), de a többlépcsős hatósági vizsgálatoknak nem alávetett burgonya ellenőrzésére is sor került a tavaszi időszakban.

A szigorúbb és gyakoribb ellenőrzések célja, hogy még hatékonyabban szolgálják a kórokozó felszámolását és terjedésének megakadályozását a hazai burgonyatermesztés hosszú távú védelme érdekében.

2019-ben 20 termelőnél 34 burgonyamintából mutatták ki a kórokozót. A szigorúbb idei ellenőrzési programban már 11 áruburgonya-minta fertőzöttségét szűrte ki a Nébih laboratóriumi vizsgálata. Az érintett kormányhivatal már a fertőzés gyanújának felmerülésekor intézkedéseket tett a kórokozó lehetséges terjedésének megakadályozása érdekében, vagyis – az előírásoknak megfelelően – forgalomba hozatali és felhasználási korlátozást rendelt el a területen termelt burgonyára, valamint megtiltotta a burgonyaállomány betakarítását és szállítását. 

A hatóság vizsgálatot végzett a fertőzés eredetének kiderítése céljából is, melynek során kiemelt hangsúlyt kapott a felhasznált vetőgumó származásának visszakövetése. A fertőzés tényét megerősítő vizsgálatot követően pedig a fertőzött termőhelyekre, a fertőzöttével közös eredetű vetőgumó vagy a közös művelés, tárolás, öntözés révén feltételezetten, valamint a károsító valószínű terjedése alapján feltételezhetően fertőzött területekre, az együtt használt termesztőberendezésekre és eszközökre az érintett megyei kormányhivatalok a vonatkozó jogszabály1 szerint hozzák meg a zárlati intézkedéseket.

A fokozott vizsgálatok további eredményeként 2020. április 30-áig országos szinten 262 magyarországi és uniós tagállamokból származó vetőgumótétel ellenőrzése történt meg. A laboratóriumban vizsgált 262 burgonyamintából 1 lett pozitív. A hatóság lebonyolította továbbá 31 helyi piac, 32 forgalmazóhely és 112 termelő ellenőrzését is. A koronavírus járvány miatt csökkent piaci forgalmazásban végzett helyszíni ellenőrzések egyike sem tárt fel szabálytalanságot.  

Az interneten hirdetett vetőgumó-forgalmazás/-eladás szabályosságát összesen 17 esetben vizsgálták a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei, ebből 3 esetben derítettek fényt szabálytalanságra. Bírság kiszabása csak egy esetben bizonyult indokoltnak. A többi hirdetőportál hatósági felhívásra eltávolította a jogszabályellenes hirdetéseket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Víz- és áramdíj anyagköltség-e?

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink