hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Röntgen mutatta meg a csempészett cigarettát

  • MTI

Röntgenkészülék mutatta ki az ukrán hűtőkamionban elrejtett, 39 millió forint értékű csempészett cigarettát a záhonyi határállomáson − közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyi igazgatóságának sajtóreferense.

A jármű a napokban Ukrajnából érkezett az átkelőhelyre, ahol röntgenberendezéssel vizsgálták át – mondta Dávid Zoltán százados, az igazgatóság rendészeti osztályának vezetője. 

A pénzügyőröknek gyanús lett a hűtőkamion szállítmánya, ami tűzifa volt, ezért alaposan átvizsgálták a teherautót. A jármű tetején a hőszigetelésnél szerelési nyomokat találtak, ezért eltávolították azt, és egy üregre bukkantak, amelynek a zárását egy utólag házilag beépített hidraulikus emelő segítette. A rejtekhelyen több mint 43 ezer doboz, magyar adójegy nélküli cigaretta volt.

A dohányárut lefoglalták, az ukrán sofőr ellen pedig költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldön biztosított ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szervizdíj kiosztása éven beül

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Innovációs járulék kétéves szabály

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink