hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pályázat női vállalkozók támogatására

  • adozona.hu

Magyarországon is elindítja a Visa a She's Next elnevezésű, nők által vezetett vállalkozások támogatására létrehozott globális programját.

Öt magyar vállalkozónő, egyenként kétmillió forint összegű támogatást, valamint egy éves mentorálást nyer – közölte Sármay Bence, a digitális fizetési szolgáltató területi vezetője. Hozzátette, a pályázatokat május 21-éig lehet benyújtani, legalább 51 százalékban női tulajdonban álló vállalkozásokkal, amelyeket 2021. január 1. előtt jegyeztek be.

Lényeges továbbá a meggyőző vállalkozói történet, valamint a digitális jelenlét, mint például weboldal, online rendelési funkció, közösségimédia-platform, vagy, hogy a vállalkozás képes legyen digitális fizetések fogadására – emelte ki a területi vezető.

Juhász Katalin, a Visa regionális termékfejlesztési igazgatója a sajtótájékoztatón ismertette friss kutatásuk eredményeit, amelyek szerint minden második magyar vállalkozó nő számára kihívást jelent vállalkozásának finanszírozása. A válaszadók 51 százaléka jelölte meg nehézségei között a forrásbevonást, 26 százalék a saját határokat, mint például a szakmai ismeretek hiányát, 16 százalék az egyéb munkát és a családi kötelezettségeket.

A magyarországi cégek tulajdonosai között feleannyi a nő, mint a férfi, és ez az arány csak nagyon lassan csökken. A Visa felmérése szerint majdnem minden negyedik női vállalkozó találkozott előítéletekkel, ami egyébként jobb arány, mint Csehországban és Szlovákiában, ahol szintén végeztek kutatást. A vállalkozó nők arra a kérdésre, miért kezdtek önálló vállalkozásba, legnagyobb részt – 54 százalékban – a függetlenséget említették, 24 százalékuk valami újat akart létrehozni, 18 százalék magasabb jövedelemre vágyott – ismertette Juhász Katalin.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink