hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Önkormányzat nem szedhet útdíjat közút közlekedési célú használatáért

  • adozona.hu

A Magyar Közlöny 2022. évi 23. számában február 10-én közzétett kúriai határozat szerint törvénysértő az önkormányzati rendelet, ha közút közlekedési célú használatáért díjfizetést ír elő.

A döntés alapját képező eljárás azért indult, mert Budakeszi Város Önkormányzat Képviselőtestülete egyik rendelete a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik súlykorlátozási övezetbe történő behajtását behajtási engedélyhez vagy hatósági szerződéshez köti. A rendelet kimondja, hogy a behajtási engedély úthasználati díj befizetésének igazolásával adható ki.

A rendelet tekintetében a Pest Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívással élt, mely szerint a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) nem hatalmazza fel a helyi önkormányzatot arra, hogy az általa létesített közút közlekedési célú használatáért, akár annak fokozott igénybevételéért úthasználati díjat állapítson meg.

A kormányhivatal felhívta a képviselőtestületet, hogy 60 napon belül helyezze hatályon kívül az önkormányzati rendelet jogszabályba ütköző rendelkezéseit, ezt azonban a képviselőtestület megtagadta, ezért a hivatal a Kúriához fordult.

A Kúria Önkormányzati Tanácsának határozata megállapítja, hogy Budakeszi Város Önkormányzat Képviselőtestülete 47/2010. önkormányzati rendeletének 3. § (1) bekezdés d) pontja, 3. § (5) bekezdés c) pontja, 3. § (6)–(8) bekezdései, 4. § (2) bekezdés d) pontja, 5. § (2)–(3) bekezdései, 6. §-a és 2. sz. melléklete más jogszabályba ütközik, ezért e rendelkezéseket megsemmisíti.

A határozat elvi éllel kimondja: törvénysértő az önkormányzati rendelet, ha törvény jelöli ki a díjszedésre jogosultakat és ezek között az önkormányzat nem szerepel, mégis megállapít díjfizetési kötelezettséget. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény nem jogosítja fel az önkormányzati jogalkotót díjmegállapításra a közút közlekedési célú használatáért.

A teljes határozatot ITT olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink