hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nagyot esett a Samsung Electronics működési eredménye

  • MTI

A Samsung Electronics tavalyi működési eredménye négy éve a legkisebb lett a félvezetők és a mobiltelefonok iránti csökkenő kereslet miatt.

A dél-koreai elektronikai konszern csütörtökön azt közölte, hogy a tavalyi működési eredménye 27,8 ezer milliárd won (23,4 milliárd dollár) volt. Ez 52,8 százalékkal kisebb az előző évinél és 2015 óta a legalacsonyabb.

A tavalyi adózott eredmény 51 százalékkal, 21,7 ezer milliárd wonra (18,3 milliárd dollár) süllyedt.  

A cég bevétele 5,5 százalékkal, 230,40 ezer milliárd wonra esett, ami 2016 óta a leggyengébb adat.

A cég ugyancsak csütörtökön azt közölte, hogy a tavalyi negyedik negyedévben a működési eredmény 33,7 százalékkal, 7160 milliárd wonra (6,1 milliárd dollár) csökkent. A negyedéves bevétel 1,1 százalékkal, 59,9 ezer milliárd wonra (50,5 milliárd dollár) nőtt.

A Samsung bizakodó az idei évvel kapcsolatban, várakozása szerint nő a nyeresége annak hatására, hogy stabilizálódik a globális chippiac és bővül az 5G-telefonkészülékek iránti kereslet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink