hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vissza nem térítendő támogatás méhészeknek: tízmilliárd forint a keretösszeg

  • MTI

Tízmilliárd forint keretösszeggel hirdette meg az Agrárminisztérium (AM) a méhek állatjóléti támogatását – közölte az agrárminiszter.

Nagy István a tárca hétfői közleménye szerint kifejtette, a méhek jólétét előtérbe helyező méhészeti tevékenység támogatása érdekében az AM új támogatási konstrukció bevezetéséről döntött. A kiírás a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztését, valamint a méhegészségügyi problémák megelőzését célozza, ennek érdekében támogatja a méhek jólétét szolgáló higiéniai, állatvédelmi körülmények biztosítását. A méhcsaládok egészsége, kiegyensúlyozott fejlődése, avagy nyugalma elősegítésével a méhcsaládok a betegségeknek jobban ellenállhatnak, így az egészséges méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltatása is fokozható – emelte ki a miniszter a közlemény szerint.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatási kérelmek benyújtására június 20. és július 19. között van lehetőség, a támogatás kötelezettségvállalási időszaka július 1-jétől december 31-éig tart. Támogatott tevékenység a méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség betartása, ennek érdekében a támogatást igénylő köteles a támogatott méhtenyészetben, méhcsaládonként, évenként egy alkalommal, a mézelvételkor (pergetéskor) 4 kilogramm mézet visszahagyni. A méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért évente méhcsaládonként 15 euró (körülbelül 6 ezer forint) a kifizethető összeg – írták.

Nagy István hangsúlyozta, a felhívás keretén belül az Agrárminisztérium a nyilvántartásban szereplő méhészek számára biztosít vissza nem térítendő támogatást. Fontos feltétel, hogy a támogatást igénylő a kérelem beadását megelőzően legalább 3 éve a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló rendeletben bejelentett és nyilvántartott méhtenyészettel rendelkezzen – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink