hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mesés fizetésemelést adott magának

  • MTI/Adózóna

VI. Fülöp spanyol uralkodó úgy döntött, hogy egy százalékkal megemeli saját fizetését, illetve a királyi család tagjainak és alkalmazottaiknak járó éves javadalmazást – közölte a spanyol királyi ház internetes oldalán.

Így a spanyol király fizetése több mint 236 ezer euró (74 millió forint) lesz 2016-ban, vagyis 2340 euróval (730 ezer forint) több mint tavaly. Felesége, Letícia királyné mintegy 130 ezer eurót (40 millió forint) kap munkabérként, míg VI. Fülöp apja, I. János Károly volt uralkodónak az emeléssel több mint 189 ezer euró (59 millió forint) lesz a nyugdíja ebben az évben.

Az emelés épp akkora, mint amennyivel a köztisztviselők bérét növelték Spanyolországban.

A királyi ház teljes éves költségvetése 7,8 millió euró (2,4 milliárd forint), amelyet az államtól kapnak, de felhasználásáról a király dönt.

Kiadásaik nyilvánosak és nyomon követhetőek az interneten. A 2014 júniusában trónra került VI. Fülöpnek ez volt az egyik első uralkodói intézkedése, mivel apja lemondásában közrejátszott az is, hogy a gazdasági válság ellenére is folytatta költekező életmódját, és ezzel kiváltotta a spanyolok ellenszenvét.

A krízis miatt a dél-európai országban bevezetett megszorító intézkedések a királyi családot sem kerülték el: 2009-ben még 8,9 millió euró állt rendelkezésükre, egy évvel később befagyasztották, majd 12 százalékkal csökkentették költségvetési keretüket.

A monarchia bírálói gyakran érvelnek azzal, hogy sokba kerül a királyi család fenntartása az államnak, míg védelmezőik szerint a spanyol uralkodóház „olcsóbb”, mint például a brit vagy a holland, amelyek éves költségvetése meghaladja a 40 millió eurót (12,4 milliárd forint).

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink