hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Május elsejétől elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz

  • MTI

Május elsejétől elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz – hívta fel a figyelmet a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Magyar Péter a hitel létjogosultságát taglalva azt mondta: sok diákot nagyon nehéz helyzetbe hozott a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés. A nappali tagozatos hallgatók 25 százaléka ugyanis diákmunkásként dolgozott, és a nagy cégek most elsősorban a diákmunkát és a gyakornoki munkát végzőket építik le. Nehéz helyzetbe kerülhettek a lakbért fizető diákok is. Mindezt felismerte a kormány, és a Diákhitel Plusz bevezetése mellett döntött – közölte.

A felsőoktatásban részt vevő hallgatók 500 ezer forint maximum összegig vehetik fel a Diákhitel Pluszt, amelyet december 31-éig igényelhetnek – ismertette.

Az innovációs és technológiai miniszter rövidesen megállapodásokat fog kötni a felnőttképző intézményekkel, és a felnőttképzés általa meghatározott területeire is kiterjesztik a hitellehetőséget – helyezte kilátásba Magyar Péter. Hozzátette: a felnőttképzés ezen a területein tanuló 18–55 éves diákok 1,2 millió forintig igényelhetnek majd szabad felhasználású, kamatmentes hitelt.

A járványügyi helyzettel összefüggő cikkeinket ITT olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víztakarékossági program

Nagy Norbert

adószakértő

Nyelvvizsga-szervezési díj

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink