hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Lehet népszavazás a vasárnapi boltzárról

  • adozona.hu

A Kúria ma meghozott két döntésében elbírálta a 2016. február 23-án a Nemzeti Választási Irodába benyújtott két kérdés tárgyában a Nemzeti Választási Bizottság által meghozott határozatokat.

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 16/2017. határozatát megváltoztatta, és az Erdösi Lászlóné által benyújtott kérdés hitelesítését megtagadta. A Kúria döntése meghozatalakor figyelembe vette, hogy az időbélyegzőnél Erdösi Lászlóné nem személyesen járt el, figyelembe vette, hogy a népszavazási kezdeményezés aláírással is igazolt átadásakor Erdösi Lászlóné másodikként nyújtotta be a kérdést, figyelembe vette továbbá a 2016. február 23-án az NVI előterében történt eseményeket. Ez utóbbi tekintetében a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy a meglévő bizonyítékok alapján is kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdösi Lászlóné időbélyegző szerinti elsőbbségét az NVI előterében tartózkodó csoport jogellenes magatartása biztosította, függetlenül attól, hogy Erdösi Lászlóné ebben a jogellenes magatartásban bármilyen módon közreműködött-e vagy sem.

A Kúria másik döntésben a Nemzeti Választási Bizottság 17/2017. határozatát változtatta meg, és hitelesítette a Nyakó István által benyújtott aláírásgyűjtő ívet, amely a következő kérdést tartalmazza: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?” A Kúria úgy ítélte meg, hogy a kérdés a választópolgári és a jogalkotó egyértelműség követelményének megfelel, nem ütközik az Alaptörvényben meghatározott tiltott tárgykörök egyikébe se.

A Kúria ezen döntése nyomán megszűnt a népszavazási eljárás akadálya: lehetőség nyílt a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos népszavazási ügyben aláírásgyűjtésre, ezért e tárgyban újabb kérdés nem nyújtható be.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink