hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kötelező környezetvédelmi feladatok várnak a cégekre, ideje elkezdeni felkészülni

  • adozona.hu

Nemcsak a nagyvállalatokra, de a kkv-szektor cégeire, azok vezetőire is jelentős feladatokat ró az unió zöld átállási stratégiája, ami lényegében a fennálló energetikai és geopolitikai helyzet ellenére sem enyhült – mutat rá a BDO tanulmánya.

2024-től kezdődően, több lépcsőben minden tagállam vállalkozásainak jelentős lépéseket kell tenniük a fenntarthatóság (ESG) területén és érdekében. Nem elég átláthatóvá tenni a cég tevékenységét, hanem évről évre jelentést is össze kell állítani erről. Az elvárásoknak csak fenntartható működéssel lehet megfelelni, amihez sok cégnek alapvetően kell majd átalakítania folyamatait. A helyzetet a magyarországi BDO három munkatársa, Czakó Karolina, Reizinger Zsófia és Matos Dávid foglalta össze.

Az uniós országban működő nagyvállalatok és kkv-k vezetőinek érdemes folyamatosan követniük az EU fenntarthatósági szabályozásait, mivel most izgalmas és mozgalmas időket élünk az ESG (környezeti, társadalmi, irányítási) jogszabályi keretrendszer fejlődésében. Ez azzal is jár, hogy a vállalatoknak egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a rájuk vonatkozó, kötelezővé váló ESG megfelelésekre ‒ hívták fel a figyelmet a BDO ESG üzletágának szakértői.

Az Európai Unió nemcsak folyamatosan bővíti azon vállalatok számát, amelyeket az ESG szabályozások érintenek, de törekszik a tagállamok közötti jogharmonizációra is. A következő két, javaslati fázisban lévő szabályzat a magyarországi vállalatok szélesebb körét fogja érinteni. Ebben a két javaslati fázisban a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló (CSDD) és a vállalati fenntarthatósági jelentéstételi irányelv (CSRD) elfogadása és hatályba lépése várható.

A CSRD várhatóan már 2025. január 1-jétől vonatkozik majd a 2024-es pénzügyi évre, és célja az NFRD (Nem pénzügyi információk közzétételéről szóló irányelv) és a Taxonómia kiterjesztése, valamint egy kötelezően alkalmazandó, nem pénzügyi információkra vonatkozó jelentéstételi szabvány meghatározása.

A beszámolóban a vállalatoknak közölniük kell, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos fejlemények milyen hatással bírnak működésükre, másrészt a vállalat tevékenysége milyen hatással van a környezetre és az emberekre.

Az irányelv alá uniós szinten 11 700 vállalat tartozik és több lépcsőben vezetik be.

A megfeleléshez erősen ajánlott egy pilotjelentés elkészítése az Európai fenntarthatósági jelentési szabványok (ESRS) alapján még a 2022-es évre vonatkozóan 2023-ban, hogy a szükséges nyilvántartás, munkafolyamatok és jelentéskészítési gyakorlat időben kialakuljon.

Az ESRS javaslat az első olyan szabványrendszer ‒ összesen 13 különböző szabványt foglal magában ‒, amely követi a CSRD javaslatát, és lefedi az ESG területeket. A célja, hogy a jelentés egységesítése mellett visszaszorítsa a greenwashingot, magyarul "zöldre mosást". Ez az egységes rendszer összehasonlíthatóvá teszi a jelentéstevő cég teljesítményét az ágazatában és méretében hasonló vállalatokéval. Ez a befektetői bizalmat is erősítheti, mivel jobb minőségű adatokkal átláthatóbb a piaci összehasonlítás. Tehát egy ESRS szerint jelentő vállalatnak javulhat a reputációja és a versenyképessége is.

Transzparens értékláncok

Az "Irányelv a vállalatok fenntarthatósági átvilágításáról (CSDD) körülbelül 13 ezer uniós céget érint majd, ezen vállalatok magatartása pedig minden ágazatban kulcsfontosságú az unió klímasemlegességi és zöld gazdasági átállásának sikeréhez. Mindehhez a vállalkozásoknak vissza kell fogniuk káros emberi jogi és környezeti működésüket és folyamataikat, és ezt a törekvésüket érvényesíteniük kell a teljes értékláncukban. A fenntarthatóságot be kell építeniük vállalatirányítási rendszereikbe és jövőbeli döntéseikbe.

Ennek a törekvésnek a teljes beszállítói láncban elfogadottnak kell lennie, az ebben résztvevőket tájékoztatni kell a követelményekről, és valamilyen módon, például kérdőíves formában felmérni attitűdjüket, felkészültségüket az irányelv szempontjából hangsúlyos területeken. Emellett fontos, hogy a partnerek elfogadják magukra nézve kötelezőnek a megbízó vállalat etikai kódexében foglaltakat is.

A megfelelés sikeres végrehajtásához szükséges lépések:

  • beépíteni egy átvilágítási mechanizmust a vállalati politikába;
  • azonosítani a tényleges vagy potenciálisan kedvezőtlen emberi jogi és környezeti hatásokat;
  • megelőzni vagy enyhíteni a lehetséges negatív hatásokat;
  • megszüntetni vagy minimalizálni a tényleges negatív hatásokat;
  • létrehozni és fenntartani egy panasztételi eljárást;
  • nyomon követni az átvilágítási politikák és intézkedések hatékonyságát;
  • nyilvánosan kommunikálni a program végrehajtásáról.

Az EU célja a jelenlegi és a várható szabályokkal

Az Európai Unió a pénzügyi szereplőkre, a nagyvállalatokra és a kkv-kra szigorú szabályokat készít elő. Ennek célja, hogy 2030-ra elérjük az 55 százalékos kibocsátáscsökkentést, illetve 2050-re a karbonsemlegességet. Az európai Green Deal és az EU-s adópolitika megalapozza és egyben megköveteli a jelenleginél részletesebb, közösségi szintű szabályozást. A következő hónapokban és években élesedő szabályok jelentős vállalati csoportok működését befolyásolják, ráadásul a megfelelés folyamata akár 18-24 hónapot is igényel. Például egy értéklánc-ellenőrzési folyamatba be kell vonni a partnereket, fejleszteni kell az adatmenedzsment- és nyilvántartási rendszereket, és ki kell alakítani az adatszolgáltatást, akár EU-n kívüli partnerekkel is.

Mindez azonban nemcsak teher, de lehetőség is: a sikeres ESG megfelelés versenyelőnyt jelent például a forrásbevonásoknál. Az EU-ban kezelt befektetési vagyon 30 százaléka már ESG-alapú. A trend a pénzügyi világban megkerülhetetlenné vált, ez pedig a magyar hitel- és tőkepiacra is hatással van ‒ hívták fel a figyelmet a BDO ESG-tanácsadói. Új termékek, például zöldhitelek és zöldkötvények jelentek meg, melyek kifejezetten a vállalatok átállását segítik a fenntartható gazdaságra.

Milyen segítség kapható a megfeleléshez?

A nemzetközi, független minősítés megszerzése mellett a jogi megfelelésen át a külső véleményezésig (second party opinion, SPO) egy igen komplex feladatról van szó, melyhez a cégek többségének külső segítségre, tanácsadásra lesz szüksége, különösen, hogy az egyes szegmensekre és vállalatméretekre különböző szabályok vonatkoznak. Például az evidensnek számító könyveléshez vagy munkaügyhöz hasonlóan mindenkinek ki kell alakítania a fenntarthatósági riportolás belső rendszerét, majd erre építve áttekinteni és lehívni a rendelkezésre álló zöld forrásokat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kivaalap

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Rokkantsági járadék

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink