hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koszorú- és virágárusok, piacok, magánrendelők az adóellenőrök célkeresztjében

  • adozona.hu

Folytatódik a koszorú-, virág- és mécsesárusok ellenőrzése, emellett a NAV munkatársai a számla- és nyugtaadást és az alkalmazottak bejelentésének szabályszerűségét is ellenőrzik.

Bács-Kiskun megyében november 06. és 12. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az adózók Kecelen és környékén. A NAV munkatársai a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentéseit, valamint az áruk eredetét ellenőrzik a piacon, közterületeken.  

November 3-áig a megye egész területén fokozottan ellenőrzik a közterületeken (különösen a temetőknél, illetve piacokon) kitelepült koszorú-, mécses- és virágárusokat. Az ellenőrök egyaránt vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az áruk eredetét is.  

A NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 3-áig szintén elsősorban a temetők közelében lévő virág-, dísznövény és koszorú árusokat ellenőrzik a megye egész területén. Az adóellenőrök és pénzügyőrök a próbavásárlások mellett a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

A Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóság adóellenőrei november 3. között fokozottan ellenőrzik a piacokon, vásárcsarnokokban, valamint a megye területén értékesítő virágüzleteket és alkalmi kitelepülőket. Az ellenőrök kiemelten vizsgálják az online pénztárgép megfelelő használatát, a nyugta- és számlaadást, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségét.  

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága helyszíni ellenőrzéseket tervez: november 2-án és 3-án Debrecenben. 

A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik a kereskedőknél, szolgáltatóknál. Emellett fokozott figyelmet fordítanak majd az online pénztárgép használatára 2017. január 1-jétől kötelezett kör, valamint a jövedéki termékek ellenőrzésére is.

Heves megyében november 2-án Hatvanban, november 3-án pedig Egerben számíthatnak ellenőrzésre.

A NAV szakemberei az operatív ellenőrzésekkor elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos számlát, nyugtát, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat.

Emellett fokozott figyelmet fordítanak majd az online pénztárgép használatára 2017. január 1-től kötelezett kör ellenőrzésére, valamint az áruk eredetének vizsgálatára.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyében teljes bizonyossággal lesz ellenőrzés november 2-án Szolnokon és november 3-án Zagyvarékason.

Az ellenőrzéseknél a revizorok az üzletekben, illetve a piacokon forgalomszámlálást végeznek, a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint az online pénztárgépekkel kapcsolatos adókötelezettségeket vizsgálják.

Nógrád megyében november 2-án Szécsényben és környékén, november 3-án pedig Pásztón és környékén lesznek ellenőrzések.

A revizorok kereskedőknél, vendéglátóknál, ital-kiskereskedőknél (kocsma) vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgép használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését.

Továbbra is fokozottan ellenőrzik az ellenőrök a Mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódóan piacokon, közterületeken értékesítőket.

A revizorok a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei kiemelten ellenőrzik a Mindenszentek ünnepe kapcsán a virágkereskedéseket november 3-áig. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Folytatódik a koszorú- és virágárusok fokozott ellenőrzése Veszprém megyében is. November 2-án Pápán, 3-án pedig Herenden számíthatnak revizorokra.
A NAV munkatársai fokozottan ellenőrzik a virág kis- és nagykereskedőket, koszorúkészítőket, virágárusokat. Az ellenőrök elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik. A revizorok a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.

Zala megyében november 5-éig között fokozott ellenőrzést végeznek a magánorvosi rendelőkben. A revizorok elsősorban a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Teljesítési fok meghatározása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Ingatlan áfa

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink